Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#budapest

hvg.hu Itthon

Varrott kéz és Horog a lekapcsolt két fegyverkereskedő

Fegyverkereskedőket fogtak el a Pest megyei rendőrök csütörtök este a fővárosban - tájékoztatott a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója. A hvg.hu értesülései szerint a diósdi kettős gyilkosság két szabadlábon lévő vádlottja került a rendőrök kezére.

HavariaPress Itthon

Olcsóbb lesz az augusztus 20-i ünnepség

A tavalyihoz képest húsz százalékkal olcsóbban rendezik meg az idén az augusztus 20-i állami ünnepségeket, a lebonyolításra kiírt pályázat győztesét tegnap hirdették ki - értesült a Népszabadság.

MTI Itthon

Lakásmaffiás csalók előzetesben - Rendőrök is segíthették őket?

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két embert, akik a gyanú szerint több, lakásmaffiás jellegű bűncselekményt követtek el az elmúlt időszakban Budapest XVIII. kerületében - értesült a HavariaPress. A kerületi rendőrkapitányságon ugyanakkor ügyészségi vizsgálat folyik, egy rendőr ellen pedig vádat is emeltek, mert nem vett fel egy ingatlanokkal kapcsolatos feljelentést. Azt még egyelőre vizsgálják a hatóságok, hogy kapcsolatba hozható-e egymással a három, jelenleg különállóként kezelt ügy.

MTI Sport

Massa enni kért

Megjött az étvágya Felipe Massának, a Ferrari brazil pilótájának, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén szenvedett súlyos balesetet.

hvg.hu Itthon

Az uborkaszezon áldozata lett Ophélie

A télen eltűnt, majd a Dunából holtan előkerült Ophélie Bretnacher francia diáklány nem öngyilkos lett, hanem elrabolták és megölték, a térfigyelő kamerák felvételein pedig nem ő, hanem egy dublőr látható – adta hírül a Bors című bulvárlap egy Pepe nevű forrására hivatkozva. De vajon mennyire tekinthető hitelesnek egy ilyen lapinformáció?

MTI Itthon

Betondarabok hullanak a Nyugati téri felüljáróról

Apró betondarabok hullanak a fővárosi Nyugati téri felüljáróról az útra, a Váci útról a Teréz körútra kanyarodó sávot emiatt lezárták a forgalom elől - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn kora este.

hvg.hu Sport

Budapestre látogat a pókerlegenda

A póker élő legendája szeptemberben látogat Magyarországra, hogy egy konferencián vegyen részt, továbbá hogy jelenlétével népszerűsítse nevével fémjelzett online pókertermét.

MTI Itthon

Kigyulladt egy busz Budapesten

Kigyulladt egy csuklós busz csütörtökön Budapesten a XVIII. kerületi Királyhágó utcában, a tüzet poroltóval nem sikerült megfékezni, a tűzoltók a helyszínre tartanak.

1
428 429 430 431 432
454
Végkielégítés nélkül rúgták ki Kulja András anyósát, a tiszás képviselő nem zárja ki, hogy politikai okok miatt

Végkielégítés nélkül rúgták ki Kulja András anyósát, a tiszás képviselő nem zárja ki, hogy politikai okok miatt

Úgy érzi, hogy lehallgatja a mobilja? Valójában ezért kapunk gyanúsan témába vágó reklámokat

Úgy érzi, hogy lehallgatja a mobilja? Valójában ezért kapunk gyanúsan témába vágó reklámokat

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Összeütközött a levegőben egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter Washingtonban, többen meghaltak

Összeütközött a levegőben egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter Washingtonban, többen meghaltak

Videón az újbudai szocialisták cigányozása, ami szerintük csak vicc volt

Videón az újbudai szocialisták cigányozása, ami szerintük csak vicc volt

Filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka

Filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

A Meta állítja: nem csökkent a cég bevétele, miután megszüntette a tényellenőrzést

A Meta állítja: nem csökkent a cég bevétele, miután megszüntette a tényellenőrzést

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

A címlapról ajánljuk