Éheztette, bezárta, nem engedte tisztálkodni örökbefogadott gyermekét egy Baranya megyében élő házaspár
A kisfiú az egyik éjszaka kiszökött a házból és egy közeli lakatlan házban bújt el.
A kisfiú az egyik éjszaka kiszökött a házból és egy közeli lakatlan házban bújt el.
HVG
A kazah kamionos már az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyalás jogáról is, a bíróság azonban nem fogadta el ezt, mert az ellentétes volt a rendelkezésre álló iratokkal.
HVG
De fennakadt az ellenőrzésen többek között egy egykerekező motoros és engedély nélkül átalakított autók is.
HVG
A pedagógus mindent bevallott.
HVG
Az áldozatok holttestét Buenos Aires külvárosában találták meg egy ház kertjében elásva.
HVG
A magyar cég olyan nagy vegy- és olajipari vállalatok példáját követi, mint az OMV vagy a BASF, akár egymilliárd euró is lehet a tét.
HVG
A volt francia elnök a vád szerint 50 millió eurót fogadott el az egykori líbiai diktátortól.
HVG
Az ügyvéd a rágalmazások miatt indított perekről, valamint a pedofil bűncselekményekért járó büntetésekről kérdezte a minisztert.
HVG
Fel sem merült a Fideszben, hogy ne higgyenek Semjén Zsolt ártatlanságában, aki ellen Gulyás szerint rágalmazás-hadjárat folyik. A nyomozás jelenlegi állása szerint nem történt kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény, így pedofil-bűncselekménnyel sem lehet vádolni senkit.
HVG
Súlyos vádakkal illeti Pilis település polgármestere a volt frakciótársát, aki azonban állítja, egy szó sem igaz abból, hogy megkörnyékezett volna egy 15 éves lányt, szerinte politikai okok miatt próbálják tönkre tenni. Bár a volt képviselő szerint a rágalmak miatt máris mindent elveszített, a jogi következmények sokkal bizonytalanabbak. Megnéztük, mi áll a Pest megyei kisvárosban kirobbant botrány hátterében.
Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indult eljárás.
HVG
A férfi megpróbált megszökni a felelősségre vonás elől.
HVG
Most ráadásul tömve volt a kocsija gyanús áruval.
HVG
A Fővárosi Ítélőtábla keddi döntésében fenntartotta Tarsoly Csaba egykori Quaestor-vezér ingatlanhoz kötött bűnügyi felügyeletét. Az indoklás szerint az őt fenyegető súlyos börtönbüntetés miatt kockázatos lenne megengedni, hogy rendszeresen kimozduljon. Tarsoly állítása szerint templomba járna és karitatív tevékenységeket végezne.
Az igazságügyi miniszter azt mondja, jelentést írt az ügyről, szerinte aljas rágalom, hogy politikus érintettje lenne az ügynek, de külföldi titkosszolgálati szál szerinte érintett lehet. Ígérete szerint hamarosan nyilvánosságra hozzák majd. (Frissítés: Azóta nyilvánosságra hozták.)
HVG
A rendőrök már másnap este begyűjtötték a 47 éves férfit a VIII. kerületben.
HVG
Ryan Routh-ot akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik.
HVG
Bár a 79 éves Errol Musk ellen három rendőrségi eljárást is indítottak, végső soron egyetlen esetben sem ítélték el.
HVG
Tordai Bence arról érdeklődött a parlamentben, hogy ki miatt váltották le posztjáról Kuslits Gábor gyermekvédelmi szakembert, a választ elkenő államtitkár azonban legalább azt tisztázta, amit a feljelentést bejelentő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem volt hajlandó: hogy valóban a visszaélésekről kitálaló szakembert jelentették fel.
HVG
A férfit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, ő enyhítésért fellebbezett.
HVG