Három és fél év börtönt kapott a budai templom előtt papokra támadó férfi
Egy 200 fős gyászmisére ordibált be trágár kifejezéseket a férfi, aztán nekiment annak a két papnak, akik el akarták küldeni.
Egy 200 fős gyászmisére ordibált be trágár kifejezéseket a férfi, aztán nekiment annak a két papnak, akik el akarták küldeni.
hvg.hu
A férfi először felfüggesztett kapott volna, de most már súlyosabb büntetéssel kell szembenéznie.
hvg.hu
Mielőtt lövöldözni kezdett, a 19 éves férfi az interneten jelezte, hogy mire készül.
hvg.hu
Közveszély okozásával gyanúsítja a rendőrség.
hvg.hu
A többször nyakon szúrt 18 éves diák a kórházból üzent egy Instagram-sztoriban.
hvg.hu
Többször is előfordult, hogy a nő hosszú órákra magára hagyta a gyermekeit.
hvg.hu
Pillanatok alatt megszerezte, amit kinézett.
hvg.hu
A fiút emberölési kísérlettel gyanúsítják, és egy hónapra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe helyezik.
hvg.hu
A ma 39 éves Hazel Behan azt mondta, örül, hogy végre esélyt kap az igazságszolgáltatásra.
hvg.hu
A verekedésben húszan is részt vehettek, a rendőrség csoportos garázdaság miatt nyomoz.
hvg.hu
A másodfokon eljáró tanács a korábbi pénzbüntetést is elengedte.
hvg.hu
A vádemelésben most szerepelő ügyek nincsenek összefüggésben a McCann-gyilkossággal.
hvg.hu
Az ügyészség nem volt tréfás kedvében, letöltendő börtönbüntetést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást is kért a vádlottakra.
hvg.hu
Az elkövetőnek nem ez az első ügye, így végrehajtandó fegyházbüntetést kértek rá.
hvg.hu
Horgászbottal próbáltak csomagot bedobni az utcáról egy kőbányai börtön területére. Az intézet őrei észrevették, szóltak a rendőröknek, akik két férfit és egy nőt állítottak elő.
hvg.hu
Apa, lánya és a férfi élettársa vitték az üzletet.
hvg.hu
Az ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be.
hvg.hu
Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a délelőtti iskolai késelésről.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Megrázó felvételek kerültek ki egy Mississippi állambeli intézményből. Nézni is rettenetes, a kisgyerekeknek viszont át kellett élni. Az elkövető gondozókat kirúgták, a hatóságok vizsgálódnak.
hvg.hu