El akarta rabolni David és Victoria Beckham gyerekét egy nő
Fenyegető hangvételű leveleket is írt nekik, majd megjelent az egyik gyerekük iskolájánál, és haza akarta vinni őt.
Fenyegető hangvételű leveleket is írt nekik, majd megjelent az egyik gyerekük iskolájánál, és haza akarta vinni őt.
hvg.hu
Keresik a rendőrök a Kőbányán egy benzinkutat megrövidítő férfit.
hvg.hu
Egyiküket további 80 millió forint értékű pénzmosással is vádolják.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A bírónő szerint B. László minden lehetséges módon menteni akarta az életét, de a bíróságot nem tudta becsapni.
hvg.hu
A férfi csokoládét adott a kisebbik gyereknek, hogy ne árulja el őt.
hvg.hu
Egy évtizeden át működött az a csoport, amely a vádirat szerint 2-10 ezer forintot kért el műszaki vizsgánként a gyors ügyintézésért, és azért, hogy kisebb javításokra bele lehessen nyúlni a járművekbe a vizsga alatt is.
hvg.hu
Egy buszmegállóban várakozó párt rabolt ki a férfi, akit a rendőrök a támadás után fél órával el is fogtak.
hvg.hu
Az egykori valóságshow-szereplőt meggyilkoló B. László leghamarabb 25 év után szabadulhat feltételesen.
MTI
Kegyetlen szenvedéseket kellett átélnie a halála előtt annak a 79 éves nőnek, akit közeli hozzátartozói egyáltalán nem gondoztak azt követően, hogy otthonában magatehetetlen állapotba került.
hvg.hu
Elméletben nagyon jól hangzik az, hogy a kiszabott börtönbüntetés lejártával egy elítélt tiszta lappal kezd és visszaintegrálódik a társadalomba. De hogyan reagál egy közösség, amikor gyermekgyilkos költözik a szomszédba?
A férfit még június végén fogták el a rendőrök.
HVG
A 39 éves elkövető két dohányboltot is feltört, azonban Dexter elől ő sem menekülhetett.
hvg.hu
A 4-es, 6-os villamos mellett hétfőn antiszemita szövegeket ordibált egy meghekkelt hangosbemondó, a rendőrség vizsgálódni kezdett.
hvg.hu
A rendőrség július 9-én fogta el azt a férfit, aki a gyanú szerint rendőrnek adta ki magát.
hvg.hu
7-Eleven kisbolthálózat a 95. születésnapját ünnepelte, így ingyen osztogattak üdítőket. Volt, akinek viszont valószínűleg kevés volt az üdítő, és fegyverrel szeretett volna nagyobb zsákmányt szerezni magának.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A támadó egyébként is többszörösen büntetett előéletű.
hvg.hu
Először úgy tűnt, hogy a lány megfulladt, a boncolás szerint azonban erőszak áldozata lett.
hvg.hu
A férfi a gyilkosság után, miután letöltötte a büntetését, megint megtámadott egy gyereket. Most ismét szabadult.
hvg.hu
Egy kocsmában adott túl a lopott autón, és a vételárat helyben el is költötte.
hvg.hu