Átalakul a bíróságok igazgatása
Januártól elválik egymástól a Kúria - mai nevén Legfelsőbb Bíróság (LB) - és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye - döntött a parlament hétfőn.
Januártól elválik egymástól a Kúria - mai nevén Legfelsőbb Bíróság (LB) - és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye - döntött a parlament hétfőn.
A rendőrség nagy erőkkel keresi a robbantással fenyegető ismeretlen telefonálót.
Először utasította egy bíróság Franciaországban a katolikus egyházat arra, hogy véglegesen törölje egy 71 éves nyugdíjas megkeresztelésének adatait. Az "elfogadhatatlan" ítélet ellen az illetékes püspök fellebbezést nyújtott be - adta hírül pénteken a francia média.
Megkezdődött a somogyzsitfai láncfűrészes gyilkosságként ismertté vált ügy tárgyalása csütörtökön a Somogy Megyei Bíróságon; az emberöléssel vádolt 45 éves férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.
A Csongrád megyei Kisteleken elkövetett lopás vádja miatt Szegeden állt ismét bíróság elé K. Sándorné Bodnár Gizella, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.
Csütörtökön bíróság elé áll az a két férfi, akit egy két évvel korábbi bankrablás elkövetésével vádolt meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Az elsőrendű vádlott korábban politikusként kezdte pályafutását - írja a Délmagyar.hu.
Nem mentheti ki magát miniszterelnöki elfoglaltságra hivatkozva többé a bíróságokon Silvio Berlusconi, aki várhatóan a jövő héten lemond kormányfői tisztségéről.
Áder János "az egyik kezén meg sem tudja számolni, hányszor beszélt bírákkal", és magával Baka Andrással is az igazságügyi koncepcióról. Az igazságügyi koncepció kidolgozója erről az m1-nek beszélt.
Megkezdődött szerdán az egyik legjelentősebb fehérorosz emberjogi szervezet adócsalással vádolt vezetőjének pere Minszkben.
A fideszes Révész Máriusz szerint azokat a rendőröket, akik a 2006 őszi események során nem követtek el súlyos bűncselekményeket, fel kellene menteni a bíróságon.
A vesztes Tarján Glass Kft. bíróságon emelt kifogást a salgótarjáni öblösüveggyár értékesítési eljárása miatt - erősítette meg csütörtökön Balázs Miklós felszámoló.
A norvég tömeggyilkos, Anders Breivik kihallgatása videokonferencián keresztül lesz megvalósítva. Az ilyen jellegű kihallgatásra Magyarországon is lehetőség van - olvasható a JogIQ blogon.
Új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Ítélőtábla szerdán a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságot abban az ügyben, amelyben az elsőfokú bíróság négy debreceni rendőrt felmentett a halált okozó testi sértés vádja alól.
Részben elismerte felelősségét a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon szerdán kezdődött pere első napján az a férfi, aki önmagát államtitkárnak kiadva tárgyalt pályázatokról.
Nem lassúak a bíróságok, a gazdasági és polgári perekben a magyar törvényszékek gyorsabbak még a svédországiaknál is. Viszont az igazgatás központosítása és tologatása nem segít a magyar bíróságok évtizedes, évszázados bajain, különösen akkor nem, ha egy teljesen kontrollálatlan, ellensúlyok nélküli hivatal kerül a bírói önkormányzat helyére. A Legfelsőbb Bíróság elnöke nem érti, hogy a kormány miért nem kérte ki a bírósági testületek véleményét az új törvény megalkotásakor, miközben az ügyészséget és az Alkotmánybíróságot megkérdezték. Interjú Baka Andrással.
Újra bíróság elé áll Tasnádi Péter, október 25-én, a Pest Megyei Bíróságon, mert az ítélőtábla júliusban hatályon kívül helyezte a tavaly decemberben elutasított perújítást.
Nem indít bírósági eljárást a Mediatrade-ügyben adócsalással gyanúsított Silvio Berlusconi olasz kormányfő ellen a milánói bíróság vizsgálóbírája. Maria Vicidomini kedden döntött így – jelentette a helyi média.
A Budakörnyéki Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a négy férfit, akik szerda este bántalmaztak két rendőrt. Az egyenruhások súlyos sérüléseket, arc- és orrcsonttörést, kéztörést, zúzódásokat szenvedtek.
Megkezdődött az ukrán cigaretta csempészetével foglalkozó bűnszervezet tagjainak pere pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon; a gyanú szerint Képíró Imre és huszonnégy társa legalább 368 millió forint értékű dohányáru Magyarországra szállításában vett részt.
A Debreceni Ítélőtábla jogerősen 17 év fegyházbüntetést szabott ki csütörtökön arra a férfira, aki 2008 nyarán megölt és kirabolt egy idős asszonyt a Hajdú-Bihar megyei Kabán.