Kábítószer-kereskedőkön ütött rajta a Mikulás Peruban – videó
A limai drogtanyát álruhás rendőrök számolták fel, akik az ünnepi szezonhoz igazították álcájukat.
A limai drogtanyát álruhás rendőrök számolták fel, akik az ünnepi szezonhoz igazították álcájukat.
A nepáli legfelső bíróság úgy határozott, szabadon kell engedni Charles Sobhrajt, a hírhedt francia sorozatgyilkost, akinek életét a világszerte sok helyen bemutatott a „Kígyó” című sorozat dolgozta fel.
Csaknem 900 kilogramm kokaint foglaltak le az antwerpeni kikötőben. A kábítószert egy Ecuadorból érkező hajó gyomrában, banánok közé rejtve próbálták Belgiumba csempészni.
Az üzletlánc szerint a válság egyre inkább érzékelhető a lopások növekvő számában is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) több elnökségi tagját is beidézte tanúkihallgatásra.
Elfajult a céges karácsonyi buli Csákváron.
A vádlottak három alkalommal összesen 787 510 forint kárt okoztak az áruháznak.
Olyan munkákat rendelt meg az utasítására egy minisztériumi háttérintézmény, amelyekre nem is volt szükség.
A legfiatalabb tettes 13, a legidősebb 16 éves.
A furgont egy 18 éves férfi vezette, ellene eljárást indítottak a rendőrök.
A három sérültet mentővel kellett kórházba szállítani.
A rendőrség adatai szerint 22 millió forintot igényelt vissza az orvos.
A 18 éves férfi autójában egy 11 éves kisfiú is utazott, így kiskorú veszélyeztetése miatt is vizsgálódnak a rendőrök.
Életfogytig tartó fegyházbüntetést kértek a vádlottra.
Egy szlovén jezsuita papot vádolnak szexuális visszaélésekkel.
Az autók bérbeadását számlázó társaságok szerepe csak annyi volt, hogy költségszámlát állítsanak ki.
A helyiek szerint öt éve minden télen volt hasonló eset.
Irmgard Furchner tavaly megpróbált megszökni a tárgyalás elől.
Az első adatok szerint a nő életveszélyesen, élettársa súlyosan megsérült.