A gyerekei megölésével fenyegettek meg egy tankerületi vezetőt

A férfiből állítólag „csak kicsúszott” a fenyegetés, amit már nagyon megbánt.

  • hvg.hu hvg.hu
A gyerekei megölésével fenyegettek meg egy tankerületi vezetőt

Jogaikat követelő tanárok

Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.

Elkapták azt a 24 éves férfit a rendőrök, aki a gyerekei torkának átvágásával fenyegette meg e-mailben egy budapesti tankerületi központ vezetőjét.

A rendőrség közleménye szerint a szombathelyi férfi, aki nem Magyarországon, hanem Ausztriában járt iskolába, állítása szerint nem ismerte az igazgatót, csak rá akart ijeszteni. „Kicsúszott belőlem” – vallotta meg a fiatalember, aki azóta már nagyon megbánta a tettét.

A rendőrség személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást, a férfi szabadlábon védekezhet.

A tanárok és a mellettük kiálló diákok hónapok óta sztrájkokkal igyekeznek kiharcolni, hogy a kormány megemelje a pedagógusbéreket és jobb munkakörülményeket teremtsen a közoktatásban dolgozók számára.

A mai napon is országszerte zajlanak megmozdulások, ezekről percről percre tudósításunkban tájékozódhat:

Sávlezárással és ülősztrájkkal kezdődtek a csütörtöki tiltakozások - kövesse velünk élőben

Országszerte tiltakoznak nyolc tanár múlt heti kirúgása ellen csütörtökön, ülősztrájkot tartanak a Blahán, sávlezárás a Szentendrei úton és egy sor iskolában sztrájkolnak a tanárok. A hvg.hu élő videóban tudósított a Móricz Zsigmond Gimnázium előtti élőláncról.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.