Klímavédelmi aktivisták krumplipürével mázoltak le egy 45 milliárdot érő Monet-festményt
A múzeum szóvivője szerint a festményt üveglap védte, így nem kerülhetett rá krumplipüré.
A múzeum szóvivője szerint a festményt üveglap védte, így nem kerülhetett rá krumplipüré.
Nyilvánosságra kerültek a világhírű író, a Sátáni versek szerzőjének sérülései, amelyeket még augusztusban szenvedett el egy ellene New York államban elkövetett merénylet közben.
A felvételen látható két férfit a rendőrség keresi.
Ittasan vezetett, bevitték a rendőrök, de amikor kiengedték, nem akart gyalogolni. Vitte járőrkocsit, igazoltatott egy másik autóst, majd folytatta a piálást.
Hét egykori boszniai szerb katonát ítélt egyenként 13 év letöltendő börtönbüntetésre háborús bűnök miatt egy bosznia-hercegovinai bíróság pénteken – jelentette a Klix.ba szarajevói hírportál.
A jelenleg formálisan Burundi bécsi nagyköveti posztját is betöltő B. János az a férfi, akit még szeptemberben őrizetbe vettek, majd letartóztattak, amiért ötvenezer eurót fizettek neki egy afrikai tiszteletbeli konzuli címért – tudta meg a hvg.hu.
Három hete nem találják Szűcs Tamást; bűncselekmény gyanúja egyelőre nem merült fel.
Tanulságos az eset.
Ez nem az utolsó, hanem az első napon történt.
Benjamin Cole-t idegesítette lánya sírása, miközben ő videójátékozott.
Beismerő vallomást tett az emberöléssel gyanúsított férfi. Az élettársa kifosztás és bűnpártolás miatt felelhet.
Fél napon keresztül különböző módszerekkel bántalmazta áldozatát a gyanú szerint.
A német rendőrség tavaly 287 ilyen esetet regisztrált az azt megelőző évben feljegyzett 268-hoz képest. Annak ellenére történt növekedés, hogy a koronavírus-járvány miatt korlátozták a tagállamok közötti utazást.
Üdítő néven kábítószert szállított a budapesti taxi.
Nem éppen Magyarország legszabálykövetőbb polgárát fogták meg a dombóvári rendőrök.
Büntetőeljárás indult a 28 éves férfi ellen.
Egyik este a Twitter-csatornáján görgetve Kate Isaacs az értesítések között egy nyugtalanító videóra bukkant. Egy olyan pornóvideóra, amelyben ő látható. Valaki ugyanis az eredeti pornóra deepfake-elte Isaacs arcát – írja a BBC.
Súlyosította az elsőfokú bíróság által kiszabott ítéletet a Pécsi Ítélőtábla azzal a férfival szemben, aki kis híján megölt egy férfit, amiért az nem akart neki pénzt adni egy kocsmázás után.
A pénzügyőrök a partra húzták a matracot, a cigit lefoglalták.
Öt éven keresztül fosztogattak országszerte.