„Egyszerűen elöntött a pánik” – mondja Kate, aki most először beszélt nyilvánosan a történtekről. „Valaki az arcomat rátette egy pornóvideóra, és úgy állította be, mintha én lennék az.” Azaz deep fake videót készítettek róla. Ez azt jelenti, hogy valaki mesterséges intelligenciát használt arra, hogy digitálisan manipulálja az arcát valaki máséra – ebben az esetben egy pornószínésznőére.
Kate Isaacs korábban kampányolt a szereplők beleegyezése nélküli pornó ellen, ezzel kapcsolatban interjút is adott a tévékben. Az elkövető ezeket az interjúkat használta fel akkor, amikor az arcát „lemásolta”.
A nő szerint a támadások mögött állók nemcsak megfélemlíteni és megalázni akarták, hanem el is akarták hallgattatni. Egy időre visszalépett a kampányolástól és megkérdőjelezte, hogy képes-e továbbra is felszólalni a nőgyűlöletről. Most azonban még inkább felbuzdult. Rájött, hogy túlságosan is fontos neki ahhoz, hogy abbahagyja. „Nem hagyom őket győzni” – idézte a nőt a BBC.