Két cipő miatt raboltak ki két fiatalt Sajóládon
Az egyik áldozattól gyűrűt és pénzt is zsákmányoltak.
Az egyik áldozattól gyűrűt és pénzt is zsákmányoltak.
Varga Lajosné és két fia szeptember 15-én tűnt el.
A 37 vádlott 2013 és 2018 között csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
A nő még egy papírt is kiragasztott a házban, hogy a hetedik emeleten „füsttel járó tevékenység lesz”.
A rendőrök néhány óra leforgása alatt elfogták a szigetszentmiklósi trafikrablót.
A férfit elfogták, jelenleg házi őrizetben van.
Dánia legnagyobb adócsalójára óriási pénzbüntetést szabtak ki.
A járó motorú járműbe beugrott, majd elhajtott.
Az úszónő ügyvédje jelentette be a bíróságon, hogy hány tanút kívánnak megszólaltatni. Köztük van az olimpikon édesanyja is.
S. Tibor többször is megverte, illetve megerőszakolta 27 éves áldozatát.
A férfit hétfőn már bíróság elé is állítják.
A rendőrautóba se volt könnyű betenni a négy elfogatóparanccsal rendelkező férfit.
Kórházba szállították a sérülteket, az ügyet nem kezelik terrortámadásként.
Egy vendéglátóhely előtt keveredett vitába egy másik férfivel, az összeszólalkozás elfajult. A bajonett akkor még nem is volt a támadónál: hazament érte, majd visszatért.
A banda mindvégig fotózta és videózta a műveletet.
A házkutatások során nagy összegű külföldi valutát foglaltak le.
A járási hivatallal két meg nem nevezett projektre kötött támogatási megállapodást egy Heves megyei település polgármestere, ám egy közmunkást, akit mindkét projekthez felvett papíron, inkább a helyi múzeumban foglalkoztatott.
Az Istenek lakhelyén négyezer tő kannabiszt találtak a rendőrök.
A férfi a nőt halála előtt csaknem 40 órán át bántalmazta.
Újabb unokázós csalókat kapott el a rendőrség.