Öngyilkosságtól tartanak, ezért megfigyelés alatt tartják R. Kellyt
A zenészt a héten ítélték harminc év börtönre.
A zenészt a héten ítélték harminc év börtönre.
Az egyik elkövetőt elkapták, a másik két résztvevő feladta magát.
Többek között üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.
Tíz nappal a tervezett szemműtétje előtt Ankarából magángéppel érkezhetett Budapestre a világ egyik legnagyobb drogbárója, Sérgio Roberto De Carvalho, de szinte kizárt, hogy egyedül repült volna Magyarországra. Elfogásakor bizonyosan volt vele egy másik férfi, de őt hamar elengedték a rendőrök. Ez a férfi valószínűleg nem a testőre volt. Nem lehet véletlen, hogy Carvalho Ankarából repült Magyarországra, Törökország az elmúlt években a nemzetközi kokainkereskedelem egyik fő tranzitpontjává vált, ami gyaníthatóan nem történhetett volna meg a felsőbb politikai-gazdasági körök segítsége nélkül.
Garázdasággal gyanúsították meg a kutyasétáltató férfit, amikor 2018 végén a rabszolgatörvény elleni tiltakozások voltak, csak éppen két kilométerre volt az eseményektől.
Például az, hogy mióta tudott az ügyről és mit tett ellene.
Otthonában míloszi vízisiklót, faligyíkot, balkáni zöld gyíkot tartott 2 millió forint értékben.
Rövid időn belül többször is meggyűlt a baja a rendőrökkel.
Két éve történt az eset, most emeltek vádat a sofőr ellen.
Az énekesnek augusztusban ismét bíróság elé kell állnia.
A szerzetes szerint példa nélküli az az ügy, ami miatt 30 év börtönre ítélték az egyik volt nevelőjüket.
A fiatalok ott mentek be a vízbe, ahol nem lett volna szabad.
Hónapokon át fosztogatta az automatákat egy férfi, négymilliós kárt okozva ezzel - írja a police.hu.
A Magyarországon bejegyzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány kuratóriumi tagja szerint nem szabad az egész alapítvány működésével összemosni azt, ami történt.
A nevével fémjelzett alapítványnál kirobbant gyerekbántalmazási ügy után a Mandinernek azt mondta: „Ha csak egy kicsit is sárosak lettünk volna, a román hatóságok nekünk is adtak volna egy pár évet!”
A győri rendőrkapitányság rongálás miatt nyomoz - írja a police.hu.
Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a gyerekbántalmazási ügyben őt magát nem marasztalták el. A Facebookon közzétett üzenetéből viszont kiderül: több mint hat évvel ezelőtt tudott már arról, hogy mit tett a most 30 év szabadságvesztésre ítélt nevelő.
Az ügyészség úgy látja, az egykori megasztáros több mint 322 millió forint kárt okozott.
A férfi nemcsak a foglalkozásáról hazudott, hanem állítása szerint "belügyminisztériumi fedett nyomozók" által korábban használt kamu-ingatlanokat árult. Összesen mintegy 150 millió forintot csalt ki hiszékeny emberektől.