Hátrahagyott 100 millió forintot a betörő, ráadásul még el is fogták
A 49 éves N. Miklós mindent tagadott, vallomást sem tett és a gyanúsítása ellen is panasszal élt.
A 49 éves N. Miklós mindent tagadott, vallomást sem tett és a gyanúsítása ellen is panasszal élt.
A vádlottak végezték a kutyák kiképzését is.
Nagy fogásuk volt a NAV-osoknak egy budapesti garázsban.
Az énekes egyelőre házi őrizetben marad, korábban arról volt szó, hogy akár 15 évet is kaphat.
Az ügyben már a rendőrség is vizsgálódik.
A büntetés-végrehajtás két munkatársa hétfőn délelőtt tűnt el a Dunában, amikor kutyákat treníroztak szökött foglyok keresésére.
A két lány 2009-ben tűnt el, az akkor 19 éves lány holttestét nemrégiben találták meg a nyomozók. Nevelőapjuk nem működik együtt a rendőrséggel.
A hatóságok nemcsak az elkövetőkhöz, hanem az áldozatokhoz is eljutottak: 11 ezernél is több olyan gyereket találtak, akik szexuális kizsákmányolásnak, vagy más, súlyos bűncselekményeknek vannak kitéve.
Gyerekre rántott kést a kunszentmártoni férfi, aki mindenáron cigarettához akart jutni.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy sofőrt, aki ittasan halmozta a jogsértéseket, ráadásul segítségnyújtás helyett elment a helyszínről.
A Szabad Európa szerint a lopott ukrán gabonát Törökországba szállítják az oroszok.
Negyvenhárom oldalas dokumentumban részletezi a színésznő jogi csapata, miért nem kívánja elfogadni az ítéletet a Johnny Depp és exfelesége között lezajlott perben.
A 31 éves férfi később feladta magát a rendőrségen, a nyomozás iratait már át is adták az ügyészségnek.
A jelenleg szökésben lévő sofőrt embercsempészéssel gyanúsítják.
Gázpisztolyból leadott lövésekkel ijesztettek rá áldozataikra.
Internetes csalássorozat ügyében emelt vádat az ügyészség egy 24 éves férfi és 22 éves élettársa ellen.
A dunakeszi nyomozók egy fóti autószerviz illegális mellékesét végző tulajdonosát vették őrizetbe. A 29 éves férfi műhelyében nemcsak gumi cserélt gazdát, hanem tömött pakkok is.
14 és 18 éves lányok tűntek el, testvérük szerint a nevelőapát gyanúsította meg a rendőrség.
A kapcsolati erőszak egész szokatlan példáját mutatták be Skóciában.
2009. január elsején tűnt el két lány Diósjenőn, a helyi hírek szerint ebben az ügyben történt előrelépés.