Életfogytiglant kaphat egy 14 éves fiú, aki egy Snapchat-vita miatt szúrt le egy 12 éves lányt
Az eset tavaly novemberben történt Liverpoolban, emberek között.
Az eset tavaly novemberben történt Liverpoolban, emberek között.
A texasi Uvalde város általános iskolájában elkövetett merénylet volt az egyik legvéresebb az Egyesült Államokban.
F. Gábor a kocsi ablakát célozta meg, de pórul járt.
Egy idős ember kezéből próbálta meg kitépni a táskáját egy tolvaj Terézvárosban, pechjére épp arra sétáltak a járőrök.
A 18 éves férfi a rendőrségen részletes beismerő vallomást tett.
Egy jordániai férfi kaphatott úgy védettségi igazolványt, hogy nem adtak neki oltást.
A férfi nem rendelkezett semmilyen robbanószerrel.
Hárman megsérültek, három embert pedig őrizetbe vettek a rendőrök.
A 18 éves elkövetőt két nappal később fogták el a rendőrök.
Nem sok értelme volt, akár két évet is kaphat miatta.
A rendőrség keresi a verekedés résztvevőit.
A gyanúsítottat egy közeli buszmegállóban fogták el.
Pár tízezer forintot kaptak a lopott alkatrészekért.
A tolvaj besurrant a nyitott ajtón, aztán kirámolta a páncélszekrényt. Nem jutott messzire.
A férfi folyamatosan zaklatta a volt feleségét, akit több alkalommal is súlyosan bántalmazott. Amikor halálosan megfenyegette a nőt, akkor a bíróság lépett.
Közel egy éve engedték ki Bill Cosbyt a börtönből, máris újabb súlyos ügynek néz elébe. Megkezdődött az esküdtszék kiválasztása abban a polgári perben, amelyben egy nő azt állítja, hogy 16 éves volt, mikor Cosby sok évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta.
Egy hét alatt ez volt a második eset, hogy egy 18 éves fiatal amerikai ámokfutásba kezdett.
A nő és a testvére több tízmillió forintot csalt ki különféle cégektől.
A Nyugatról érkező lopott autók mellett néha befut egy-egy kevésbé hétköznapi közlekedési eszköz is.
Ha a motoroson nincs ott a kamera, lehet, semmi nyoma nem marad az esetnek.