Sorozatos mulasztások miatt halt meg párja szerint M. Richárd
A Dózsa György úti gázoló a börtönben legyengült, élettársa állítja, hogy nem kapta meg a szükséges ellátást.
A Dózsa György úti gázoló a börtönben legyengült, élettársa állítja, hogy nem kapta meg a szükséges ellátást.
A kábítószer nagyjából 150 millió forintot ért, egyes marihuánapakkokat pirospaprikával szórtak be, hogy a drogkereső kutyák ne találják meg őket.
A gyanú szerint egy padon nyúlt magához és a nemi szervét mutogatta.
Megszólalt az a nő, akit állítása szerint megpróbáltak megerőszakolni a Jobbik egyik pártrendezvényén. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértésének gyanújával nyomoz.
A 40-60 év közötti nőt még nem sikerült beazonosítani, bűncselekmény gyanúja azonban nem vetődött fel.
Elsőfokon 2 év 8 hónap börtönre ítélték.
A zuglói rendőrség körözést rendelt el a kerékpárra, ekkor jött rá a tolvaj, hogy mégsem kell neki annyira.
Az ügyben most tartottak előkészítő ülést.
Az anya, amikor megtudta, mi történt, arra kényszerítette lányát, hogy tűrjön.
T. László valamiért úgy gondolta, egy betörés tökéletes lezárása egy üveg pezsgőt meginni, majd a kádba bújva elaludni.
Kiskorú veszélyeztetésének bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a tanítónőt, aki a durva fegyelmezési módszereivel veszélyeztette a rábízott gyerekek testi, erkölcsi és értelmi fejlődését.
Az elkövetőket a helyszínen elfogták.
A most 57 éves férfit 1999-ben már elítélték emberölés miatt.
Egy szinte totálkáros autót hirdetett "kíváló állapotúként" egy vecsési kereskedő.
Két, Magyarországon is körözött bűnözőt fogtak el nemzetközi együttműködéssel.
Arteriográfos állapotfelmérést reklámoztak – jogtalanul.
Földi Istvánról Szilágyi György is megerősítette, hogy megpróbálta megerőszakolni élettársát.
Az elkövető a betörés előtt megpróbálta áramtalanítani az élelmiszerbolt riasztóját.
Harmadfokú eljárásban folytatódik az ismét elítélt házi gyermekorvosnő büntetőügye – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.