Őrizetbe vették azt a 20 éves fiút, aki újévkor leszúrta a nevelőapját
A nevelőapa életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A nevelőapa életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Egy alkalommal kést is tartott a sértett nyakához.
A következő napokban várhatóan további iratok kerülnek feloldásra.
A per előkészítői fázisban van és az eljáró bíró szerint a vádlottnak, Hadi Matarnak joga van megismerni a kézirat tartalmát.
Az Átlátszó Portik Tamással készített interjúját a börtönből megszakították és nem is folytatódhatott, a lap emiatt beperelte a magyar államot. Most Polt Péter is állást foglalt az ügyben.
A gyógyszerek kábítószer-helyettesítőként jó áron értékesíthetők a feketepiacon.
Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség hozta nyilvánosságra még tavaly, hogy a volt ukrán elnök százmilliókat kapott a magyar Pénzügyminisztériumtól. A listát végignézve az derül ki, hogy Porosenko kamat és kötvény kifizetése jogcímen jutott az összegekhez. Más országoktól is kapott ugyanilyen jogcímen pénzt. A kormány a DK feljelentésének hírére reagálva azt írta: Porosenko értékpapírokat és kötvényeket vásárolt.
A volt fideszes képviselő ellen 2019-ben emeltek vádat, 2020-ban kezdődött a tárgyalás, viszont az ügy először a bíró, most pedig az egyik tanácstag személyének változása miatt ugyanott tart, ahol négy éve.
Li Dzse Mjung épp sajtótájékoztatót tartott, amikor a támadó megsebesítette a nyaka bal oldalán.
48 embert állítottak elő ittas járművezetés miatt.
„Most megdöglesz” – kiáltotta a támadó, majd lecsapott a bozótvágóval.
A férfi nem talált pénzt az elemelt pénztárcában, de ha talált volna, akkor sem jutott volna messzire.
A férfit többen is alig tudták lefogni.
Két éjszaka alatt öt autót lopott el két fiatal Gyomaendrődön. Két autót összetörtek, másik kettőből pedig pénzt és műszaki cikkeket vittek el. Nem volt nehéz dolguk, ugyanis mindegyik autó nyitva maradt, és az indítókulcsokat is benne hagyták a tulajdonosok.
Az egykori tárcavezető tagadja a vádakat.
Játékkonzolokat és fürdődézsát árult a neten, a pénzt előre kérte, aztán nem küldte a terméket.
Négy fordulóval összesen több, mint száz indiai, bangladesi és pakisztáni embert vittek Olaszországba a litván embercsempész banda tagjai. Volt, hogy egy furgonban egyszerre 37-en utaztak.
A férfi a 2000-es években a bukaresti alvilág ismert figurája volt.
Családja szerint az elkövető bipoláris elmezavarban szenvedett.