Feltört egy kocsit, jegy nélkül szállt fel a vonatra, majd eltekert egy lopott biciklin
Alternatív módját választotta a hazaútnak a tápiógyörgyei férfi.
Alternatív módját választotta a hazaútnak a tápiógyörgyei férfi.
Egy 54 éves férfi két év alatt 16 macskát késelt meg éjszaka a brit városban.
Sajtóértesülések szerint a Corvin-negyednél egy elszabadult pótkocsi gázolt el egy embert, súlyos sérült is van.
Az utolsó magyar drukker is hazatért, akit a német-magyar után vettek őrizetbe.
A rendőrök azonnal elfogták a gyilkossággal gyanúsított 39 éves férfit.
Az énekes, aki ellen többen egybehangzó vádakat fogalmaztak meg a bántalmazás különféle formáiról, azt állítja, minderre fikarcnyi bizonyíték sincsen.
Az autósnak nem volt a jogosítványa, ráadásul még egy pakettet is találtak nála a rendőrök a dizájnerdrogból.
A férfi késsel fenyegetőzve szerzett pénzt két trafikban és egy benzinkúton. Azt mondta, a tartozásait akarta kiegyenlíteni.
Már a kezdőrúgás előtt kitört a balhé.
Egy 15 fős csoport próbált illegálisan Magyarország területére jutni kedd este.
Hajtóvadászat indult a gyanúsított ellen, három óra után el is kapták a rendőrök.
A férfi korábban hamis dokumentumokkal próbálta alátámasztani, hogy a társasház pénzügyi gazdálkodása jogszerű volt.
A III. kerületi rendőrök természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki azt az óbudai férfit, aki egy preparált védett állatot hirdetett az interneten.
Ingyen pénznek tűnt, súlyos következménye lehet a tettnek.
A Németországból hazatérő párnál találtak még két gramm kokaint is.
A férfi állítása szerint féltékeny volt a gyerek és édesanyja kapcsolatára. Többször meg is ütötte a kislányt.
Ha nem lennék híres ember, a kutya sem foglalkozna ezzel – jelentette ki az állítólagos kábítószerügyéről Árpa Attila.
Csak pár percre hagyta magára a kocsit az ételfutár.
A bűnszervezet vezetője Lionel Messi után "Hasis Messinek" nevezte magát, őt még nem sikerült elkapni.