Futással fejezte be az autós üldözést a dunaújvárosi ámokfutó – videó
A férfit hiába tiltották el többször is a vezetéstől, mindig felbukkant az utakon.
A férfit hiába tiltották el többször is a vezetéstől, mindig felbukkant az utakon.
Lakossági bejelentés miatt vonult a Batthyány utcába a hatóság, 9 illegálisan itt tartózkodó személyt találtak az autóban.
A nő súlyos sérüléseket szenvedett a támadás során.
A román nő ellen kivizsgálás indult állatkínzás miatt.
Az orvosi szakvélemény szerint az is csoda, hogy életben maradt a férfi, aki kerékpározott, miután 10-12 ember lerészegedéséhez elegendő mennyiségű alkoholt fogyasztott el.
Az utasok akkor fedezték fel az állatokat, amikor az egyik vidra a mosdó felé sétált.
A moziban rontottak rá a rendőrök.
Nyáron még hat különböző típust teszteltek.
A rendőr sérülései nyolc napon belül gyógyulnak.
Ha Sz. Szilárd kedden beismerő vallomást tesz, akkor első fokon rögtön véget is ér a tárgyalás.
A BRFK szerint ugyanis nem történt bűncselekmény.
A kislány 2021 januárjáig nem mert segítséget kérni senkitől.
A körzeti megbízott kilőtte a menekülő bűnöző autójának kerekét, így bírta megállásra.
A férfi 10 év fegyházat kapott, feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
A gyászszertartás nem lesz sajtónyilvános.
A rendőrök röviddel a bűntett után elfogták a tettest.
A rabló a busztól hazáig követte, majd megtámadta és kirabolta a 74 éves nőt.
Volt, akitől 8 milliót csaltak ki.
A rágalmazással vádolt nő nem állt semmilyen kapcsolatban azzal a kisfiúval, akit hazaküldtek a kórházból, majd másnap meghalt. Viszont a nő a kórházat tette felelőssé a halálesetért, vaskos kifejezéseket használva a Facebookon – írja a Népszava.