Köpködött a rendőr felé, majd bajonettel akarta megtámadni egy Tolna megyei férfi
24 cm-es volt a pengéje a szúrófegyvernek.
24 cm-es volt a pengéje a szúrófegyvernek.
A miniszter bulit tartott, a vendégei pedig lepisiltek egy utcán álló rendőrautót. Aztán újabb és újabb kérdések merültek fel a miniszter részvételével kapcsolatban.
A BRFK kiemelten fontosnak tartja a folyamatos akciózást a balesetek megelőzése miatt.
A férfi elrejtőzött a fülkékben és titokban vette fel a nőket a szomszédos fülkékből.
Még felülvizsgálhatják az ügyet, de a döntés jogerős.
Az ítélet egyelőre nem jogerős.
Két járókelő tudta lekapni az erőszaktevőt, mielőtt elmenekült, így sikerült a rendőrségnek megtalálnia.
Az áldozat cigarettát próbált csenni a társától, mire az dühbe gurult, és különös kegyetlenséggel megverte. A sértett belehalt a sérülésbe. A két éve történt bűnügyben most emeltek vádat.
Erre már a police.hu is csak annyit tudott írni, hogy „ilyet még a sokat látott józsefvárosi nyomozók sem pipáltak”.
Gyorsan döntött az országos rendőrfőkapitány: őrizetbe vétele és letartóztatása után leváltották vezetői posztjáról és a rendőrségről is azonnal eltávolították Váczi Attilát.
A gyanúsítottat egy betörés miatt keresték meg a rendőrök.
Állítólag lassan fél éve tart a nyomozás.
Az ellenőrzésen fennmaradt.
A főrendőrt még szeptember elsején vették őrizetbe hivatali bűncselekmények gyanújával.
Nem ez az első eset, hogy szexuális erőszakkal vádolnak izraelieket Cipruson.
Amikor a tulajdonos számonkérte, meg is ütötte.
A bűnszervezet pénzváltók kirablására „szakosodott".
N. Arnoldot elmegyógyintézetben tartják fogva, részletes beismerő vallomást tett.
A két fiú csaknem 2 millió forintot szedett be a lányoktól. Mindent beismertek a bíróság előtt.