Beismerő vallomást tett az angyalföldi gyilkos: magával is végezni akart, de nem tette meg
T. Róbert egy romos épületben bujkált.
T. Róbert egy romos épületben bujkált.
Kényszergyógykezelésre küldenék az újbudai rendőrgyilkosság vádlottját. A férfi a januári gyilkosság előtt percekkel még együttműködő volt a rendőrökkel, akkor vadult meg, amikor elkezdték átkutatni és hirtelen életveszélyben érezte magát – mondták el a vádemeléskor tartott sajtótájékoztatón.
A férfi nem ismerte el az erőszakot, szerinte a „békülős együttlétbe” beleegyezett a felesége. A bíróság elrendelte a letartóztatását.
Nyolc éven át tudott bujkálni egy rabló a rendőrök elől, aztán egy másik ügy miatt DNS-mintát vettek tőle, és kiderült, régóta körözték. Most emeltek vádat ellene, az ügyészség fegyházba küldené.
Van, aki semmiből nem tanul: pont a rendőrök előtt kezdett többkörös driftbe egy körforgalomban egy BMW-s.
Donald Trump volt amerikai elnök kijelentette, hogy számít arra, hogy letartóztatják a Capitoliumban történt 2021. január 6-i zavargások és a 2020-as választási eredmények megtámadása miatt indított szövetségi nyomozás során.
A rendőrök vizsgálják a körülményeket.
Öt napba telt, mire a rendőrök elfogták a barátnője meggyilkolásával gyanúsított T. Róbertet, aki ellen a csütörtöki gyilkosságot követően hajtóvadászat indult. Rajta kívül jelenleg több tucatnyi gyilkossággal gyanúsított embert keres a rendőrség, köztük hat magyart is. Egy vietnami férfi a körözési rekorder, abból a szempontból, hogy őt 28 éve keresik.
T. Róbertet azzal gyanúsítják, hogy megölte a barátnőjét a XIII. kerületben.
Az áldozatok között több tinédzser is van.
Az orvos összesen 41 alkalommal fogadott el pénzt egészségügyi ellátásért cserébe a rendőrség szerint.
A napilap szerint ez akár lehetett maga a férfi is, ez pedig utalhat arra, hogy életben van.
Azonban ez nem jelenti azt, hogy a büntetés is szigorodott volna, csupán bedobtak egy új fogalmat.
A lánynak a felvétel alapján szerencsére sikerült elhajtania támadóját.
Christian „Flake” Lorenz az egyik nőt akkor erőszakolhatta meg, amikor az még fiatalkorú volt.
A nő egy szót sem beszélt angolul, amikor a hatóságok megtalálták, egy fordító alkalmazás segítségével kommunikáltak vele.
Oleg Horjan rablógyilkosság áldozatává válhatott.
Egyelőre nem adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot Türk Róbert Dániel ellen.
Ismét megrázó családon belüli erőszakról adott hírt a rendőrség.
Az eset közel két éve történt, most emeltek vádat az őr ellen.