Egy lakás árát csempészte cigiben a menekülő autós
Tizenkilencmillió forint értékű csempészcigaretta egy autóban Tiszaszentmártonban.
Tizenkilencmillió forint értékű csempészcigaretta egy autóban Tiszaszentmártonban.
MTI
Nyolcezer doboz külföldi zárjeggyel ellátott cigarettát találtak egy autó csomagterében szerdán a rendőrök az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszá - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A sofőr és az autó utasa ellen eljárás indult.
MTI
Egy 15 éves fiúnak adott el illegális cigarettát egy nő, akit tetten értek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a miskolci Búza téri piacon.
MTI
New Yorkban tilos 21 év alattiaknak cigit eladni – az erről szóló szabályozást Michael Bloomberg helyi idő szerint kedden írta alá. A polgármester azért döntött az eddigi, 18 éves korhatár megemeléséről, mert szerinte így elkerülhető, hogy a fiatalok azokban az éveikben próbálják ki a dohányzást, amikor a rászokás valószínűsége a legnagyobb. A város egészségügyi tisztségviselői szerint a dohányosok 80 százaléka 21 éves kora előtt gyújt rá az első cigarettára.
MTI
Szeptemberig 7617,3 millió szál cigaretta került szabad forgalomba, ez az előző év azonos időszakának mindössze 76 százaléka. Szivarkából ugyanakkor egyre többet szív a magyar.
MTI
A vártnál sokkal kevésbé emelkedő dohánytermékárak okozták a fő inflációs meglepetést a múlt hónapban – vélekedtek az előrejelzésektől messze elmaradó októberi magyarországi inflációs adatok keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők. Hozzátették ugyanakkor, hogy nem látják tartós defláció kialakulásának kockázatát a magyar gazdaságban.
MTI
Alig több a cigaretta-jövedékiadóból származó bevétel októberben, mint a szeptemberi fele. Iparági elemzők szerdán egyeztetnek a Nemzetgazdasági Minisztériumban a folyamatról.
MTI
Az illegálisan forgalmazott dohányárukban többször annyi rákkeltő anyagot találtak a szakemberek, mint a dohányboltokban kapható termékekben.
MTI
Több mint 21 millió forint forgalmi értékű csempészett cigarettát találtak egy ukrán nő autójában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csarodán - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
MTI
New York város tanácsa betiltotta szerdán a dohányáruk eladását 21 évnél fiatalabb személyeknek, és ezzel a legszigorúbb korlátozást vezette be az amerikai nagyvárosok közül a dohányzásellenes kampány jegyében.
MTI
Csaknem egymillió forint értékű, adójegy nélküli cigarettát találtak a zalai pénzügyőrök egy furgon tetőkárpitjába rejtve az M70-es autóúton
MTI
Több mint egymillió doboz cigaretta készülhetett volna az idén a földekről ellopott dohányból – írja a Népszabadság a pénteki számban megjelent riportban.
hvg.hu
Kevesebb cigarettát adott el, de a dohánytermékek árának növekedése miatt nőtt a nyeresége a Philip Morris amerikai dohányipari nagyvállalatnak.
MTI
Véget ért a kereskedelmi vita Szerbia és Horvátország között a horvát cigarettára vonatkozó vám ügyében – írta szerdán a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.
MTI
Szeptemberben a vártnál magasabb, 1,4 százalékos volt az éves infláció. A fogyasztói árak az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal növekedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
MTI
Az M1-es autópálya Harkályos pihenőhelyén, Tatabánya közelében egy furgonból 6000 doboz adójegy nélküli és ukrán adójegyes cigarettát foglaltak le a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói – mondta a szervezet sajtóreferense csütörtökön.
MTI
Nem minden trafikkoncesszió-nyertes fogta meg az isten lábát, számos dohánybolt egyáltalán nem hozza a várva várt bevételeket, főleg az olyan helyeken, ahol többen tömörülnek kis területen, és a termékpaletta sem elég színes. A legrosszabbul a kis eladóterű trafikok mennek. Tettünk egy kört a 18+-os dohánypiacon.
Nagy Gergő
Egy hónap alatt 8200 doboznyi, illegálisan értékesíteni kívánt cigarettát és csaknem hat kilogramm fogyasztási dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Budapesten és Pest megyében – tájékoztatott a hivatal vám- és jövedéki szóvivője szombaton.
MTI
Illegális árusoktól 155 ezer szál cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a fővárosban és Pest megyében, szeptemberben megtartott razzia során – értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Csempészéshez átalakított, cseh rendszámú autóval bukott le két ukrán a záhonyi határállomáson. A sofőr és pap utasa azt mondták, hogy nem tudtak a kocsiban elrejtett cigarettaszállítmányról.
MTI