Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#crowdtesting

Pavló Péter Tech

Tényleg kereshet pénzt azzal, ha csak a mobilját nyomkodja

Aki azt szeretné, hogy komolyan vegyék őt a mobilalkalmazások piacán, annak komolyan is kell viselkednie – nagyon nem mindegy, hogy milyen a felhasználó első benyomása. A crowdtesting, vagyis a tömegbázis-alapú tesztelés lehetőségével ma már a legtöbb komolyan vehető cég operál, amivel még a megjelenés előtt feltérképezhetők a hibák, ráadásul nem ingyen kérik a véleményünket, így még kereshetünk is vele.

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

A címlapról ajánljuk