Elég világvége-hangulatú előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat
Esőnek nyoma sincs, pedig a talaj országszerte nagyon száraz, ez pedig az őszi kalászosnak sem tesz jót. A helyzeten csak kiadós csapadék segítene.
Esőnek nyoma sincs, pedig a talaj országszerte nagyon száraz, ez pedig az őszi kalászosnak sem tesz jót. A helyzeten csak kiadós csapadék segítene.
Több mint kétszeresére lehetne növelni a csapadék mennyiségét a Szaharában nagy kiterjedésű napelem- és szélfarmok kiépítésével – állítják a kutatók, akik egy szimulációs modell segítségével vizsgálták meg, hogy milyen hatása lenne, ha a Föld legnagyobb sivatagjának egészét beborítanák szélturbinákkal és napelemekkel.
2-2,5 nap alatt egy átlagos szeptemberi egy-másfél havi mennyiségnek megfelelő eső esett.
Felhős, olykor zivataros időt lehet ma várni, a hőmérsékletre nem lehet panasz.
Nyugaton és északnyugaton akár jelentős mennyiségű eső is hullhat, majd a front kelet felé megy tovább. Lehűlés azonban nem lesz, majdnem mindenhol 20 fok felett alakul a nappali csúcs, sőt, délen a 30 fokot is elérheti.
A vasárnap délután a hegyvidéken kialakult heves zivatarban is hullhatott néhol 50 milliméternél több csapadék, majd az éjszakai, órákon át tartó felhőszakadásból 100 milliméternél is több eső esett a Bükk egyes részein.
Az egyik utca ideiglenesen járhatatlanná vált Keszthelyen a péntek délutáni özönvíz után. Házak, pincék, garázsok, üzlethelyiségek áztak el.
A legtöbb csapadék Kiskunhalason esett, ott összesen több mint 90 milliméternyi eső zúdult le pillanatok alatt. Mára is esős időt mondanak.
A pénztárakhoz vezető folyosó bejáratánál omlott le a vakolat. Nem ez volt az első eset. A MÁV közlése szerint átnedvesedés miatt esett le a vakolat, személyi sérülés nem történt.
Északon több mint 10 centiméter friss hó hullhat szombaton.
Nyugaton havazásra, az ország középső részén inkább ónos esőre van kilátás szerdán, indulás előtt érdemes tájékozódni az utakról annak, aki autóba ül. A csütörtök is csapadékosnak ígérkezik, némi enyhülésre csak hétvégén van kilátás.
A fagyos éjszakák után továbbra is várható napközben eső, ónos eső vagy havazás a hét hátralévő részében.