Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#csecsemőhalandóság

Révész Sándor Itthon

Révész Sándor: Országhalandóság

Fölcsendült az öndicséret, amely szerint „minden korábbinál alacsonyabb szintű a csecsemőhalandóság”, noha az elmúlt száz év szinte minden esztendejére el lehetett ezt mondani. Arról viszont hallgatnak, hogy a demográfiai kilátások minden eddiginél rosszabbak.

hvg.hu Plázs

Ennyien nem érik meg az első évet sem

Évtizedek óta folyamatosan csökken itthon a csecsemőhalandóság, a legalacsonyabb 5,1 százalékos ezreléket 2009-ben mérték. Nemzetközi összehasonlításban ez azonban még mindig magasnak számít. Tavaly közel 500 csecsemő nem élhette meg az első születésnapját – derül ki a KSH legfrissebb számaiból.

MTI Egészségügy

Csökkent a csecsemőhalandóság Borsodban

Annak ellenére, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 80-as évek elejétől számítva mintegy negyedére csökkent a csecsemőhalandóság, ez a mutató egészen az elmúlt évig jelentősen meghaladta az országos átlagot; most megfordulni látszik a folyamat, egy év alatt mintegy 35 százalékkal csökkent a csecsemőkorban elhunytak száma - írta szerdán az Észak-Magyarország.

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Várakozáson felüli az OTP első negyedéves eredménye, de elmarad az egy évvel korábbitól

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Úgy veszik fel a személyi kölcsönt a magyarok, mintha nem lenne holnap

Úgy veszik fel a személyi kölcsönt a magyarok, mintha nem lenne holnap

A címlapról ajánljuk