Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#cseh elnök

MTI Világ

Megint összerúgta a port a cseh köztévé az elnöki hivatallal

"Gyerekes bosszúnak" minősítette a cseh államfői hivatal, hogy a Cseh Televízió kedden nem közvetítette Jirí Ovcácek elnöki szóvivő sajtótájékoztatóját. Korábban ezeket a sajtótájékoztatókat a közszolgálati hírtelevízió (CT24) mindig egyenesben sugározta.

MTI Világ

Nagyot esett és kerekesszékbe kényszerült a cseh elnök

Néhány hétig kerekesszéket használ Milos Zeman cseh köztársasági elnök, miután múlt héten elesett a Prágához közeli Lány kastély elnöki lakosztályában, és megsérült a térde – közölte hétfőn Martin Holcát cseh egészségügyi miniszter, aki egyben az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium elnöke.

MTI Világ

Klaus nem érhet Hável nyomába

Václav Klaus nem volt jó köztársasági elnök - derült ki legalábbis abból a felmérésből, amelyet a Mladá Fronta Dnes című legolvasottabb cseh politikai napilap számára készített a Median közvélemény-kutató intézet.

MTI Világ

Hazaárulással akarják megvádolni Václav Klaust

Hazaárulással akarja megvádolni Václav Klaust, a március elején leköszönő cseh köztársasági elnököt a sokat vitatott és bírált rendkívül széles körű újévi közkegyelem miatt szenátorok egy csoportja.

MTI Világ

Széttetovált művész is indulhat a cseh elnöki székért

Nyolcan indulhatnak a januári cseh államfőválasztáson. Az eredetileg húsz pályázó közül a törvény által előírt feltételeket mindössze nyolcan teljesítették - közölte a cseh belügyminisztérium pénteken Prágában. A jelöltek között a politikusok mellett színésznő és extrém külsejű művész is akad.

MTI Világ

Rohamosan csökken a cseh államfő támogatottsága

Továbbra is Václav Klaus államfőt tartják a csehek a legmegbízhatóbb hazai politikusnak, de támogatottsága az utóbbi időben rohamosan csökken. A legújabb, júniusi országos felmérés szerint Klausban a megkérdezettek 48 százaléka bízik, 20 százalékkal kevesebben, mint 2010 júniusában - közölte a CVVM prágai akadémiai közvélemény-kutató intézet kedden. Az idei márciushoz viszonyítva a csökkenés egyszázalékos.

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet

Újabb éttermet nyit a levendulabizniszben is sikeres tihanyi testvérpár

Újabb éttermet nyit a levendulabizniszben is sikeres tihanyi testvérpár

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

A címlapról ajánljuk