Seres: A hallgatás csőbombája
A szokásos állami hazugságokkal talán együtt lehet élni. Az elhallgatásnak, a mellébeszélésnek a potenciálisan halálos verziójával nem.
A szokásos állami hazugságokkal talán együtt lehet élni. Az elhallgatásnak, a mellébeszélésnek a potenciálisan halálos verziójával nem.
A szakértők is csak találgatnak arról, mi lehetett a motivációja annak, aki robbanószerkezetet helyezett el egy Prágából Várnába tartó bolgár túristabusz csomagterében. A tettes megtalálására kevés az esély, az azonban mind valószínűbb, hogy semmiképpen sem profi terroristáról van szó.
Még nem lehet tudni, hogy pontosan mi lehet a bolgár autóbuszon talált csőbomba elhelyezésének indítéka, de a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerint az eddigi információk alapján nem merült fel ideológiai vagy politikai indíttatású terrorcselekmény elkövetésének gyanúja.
A bolgár lapok terrorizmust vagy konkurenciaharcot sejtenek az M0-son egy bolgár buszban talált csőbomba hátterében.
Bár a rendőrség a hivatalos közleményben csak tűzszerészek által hatástalanított "gyanús csomagról" írt, az M0-son megállított busz bolgár utasai egybehangzóan állítják, hogy bomba volt a csomagban. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, még hét órával később is nyomok után kutattak.
Egy cseh vagy szlovák állampolgár helyezhette el a csőbombát a buszon, ő még az előtt leszállt, hogy a Prága-Várna járat Magyarországra ért volna. Az utasok nagy szerencséjére a csomagjában szúrós szagú folyadék borult ki, így akadtak rá szombaton az M0-son az állítólag nagy erejű robbanószerkezetre, amit a helyszínen hatástalanítottak. A magyar rendőrség tájékoztatása alapján a 34 utas a józan sofőrnek köszönheti életét.
Feltehetően egy csőbomba robbant fel vasárnap egy kiskunmajsai tanyán. A robbanás súlyosan megsebesítette a tanyán élő 38 éves férfit, aki fűrésszel próbálta szétnyitni a szerkezetet.
Három kézigránátot és két csőbombát találtak a rendőrök kedden délután egy nagycenki lakásban – közölte a rendőrség este.