Félmillió éves pattintott dárdahegyekre bukkantak
Félmillió éves pattintott dárdahegyeket tártak fel Dél-Afrikában: a leletek arról tanúskodnak, hogy ezek a fegyverek a feltételezettnél kétszázezer évvel korábban terjedtek el.
Félmillió éves pattintott dárdahegyeket tártak fel Dél-Afrikában: a leletek arról tanúskodnak, hogy ezek a fegyverek a feltételezettnél kétszázezer évvel korábban terjedtek el.
MTI
Könnygázt és gumilövedéket vetett be kedden a dél-afrikai rendőrség Rustenburgban, hogy szétoszlassa az Amplats cég több száz tüntető bányászát - közölte a rendőrség.
MTI
Tizenkilenc óvodást préselt be kis Renault Cliójába az a dél-afrikai óvónő, aki egy hamburgereshez szervezett kirándulást a gyerekeknek. A nő lebukott, a kiérkező rendőrök pedig megdöbbenve látták, hogy a négy-hat éves gyerekek közül hárman ültek az első ülésen, tízen a hátsó ülésen, hatuk pedig a csomagtartóban kapott helyet.
hvg.hu
Agyonlőttek egy ágazati szakszervezeti vezetőt péntek este Dél-Afrika egyik északnyugati városában, ahol a platinát kitermelő Lonmin vállalat bányászsztrájkjait kísérő erőszakcselekményekben korábban már 48 ember halt meg.
MTI
Dél-Afrikában 12 ezer illegálisan sztrájkoló bányászt bocsátott el a világ legnagyobb platinakitermelő bányászati vállalata, az Anglo American Platinum (Amplats), a társaság ezzel a lépéssel igyekszik véget vetni az ország bányászati ágazatának más vállalatait is érintő sztrájkhullámnak.
MTI
Egy ember meghalt a Dél-Afrika északi részén fekvő Rustenburgban csütörtök este, amikor összecsapások robbantak ki rendőrök és sztrájkoló bányászok között a világ legjelentősebb platinabányájánál, Amplatsnál.
MTI
A valaha élt egyik legkisebb dinoszaurusz fosszíliáit tárták fel Dél-Afrikában, a Pegomastax africanus kétszázmillió évvel ezelőtt élt, abban az időszakban, amikor a Pangaea szuperkontinens épp kezdett széttöredezni.
MTI
Nagy ára van a gyorshajtásnak, legyen bármilyen biztonságos az autó: erre szolgáltatott példát az a baleset, amely a közelmúltban történt a dél-afrikai Benoni közelében.
unknown
Rekordnak számító 3,25 millió dollárért (736 millió forint) cserélt gazdát egy fiatal bivalybika egy dél-afrikai árverésen.
MTI
Az Orlando Pirates egyik játékosa intim testrészén rúgta meg az ellenfelét.
hvg.hu
Legalább két másik platinabányában is beszüntették a munkát a bányászok a Dél-afrikai Köztársaságban szerdán, nem egészen egy héttel az után, hogy Rustenburg közelében 34 bányász vesztette életét egy tiltakozó megmozdulásban.
MTI
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték azt a fekete férfit Dél-Afrikában, aki két éve meggyilkolta Eugene Terre'Blanche ultrakonzervatív rasszista politikust.
MTI
Hétnapos gyászt hirdettek erre a hétre a Dél-afrikai Köztársaságban azok emlékére, akik sztrájkoló bányászok és a biztonsági erők összecsapásában haltak meg augusztus 16-án Marikana platinabányájának környékén.
MTI
Több mint harminc sztrájkoló bányász meghalt, amikor a dél-afrikai biztonsági erők tüzet nyitottak rájuk Marikana település platinabányájában - ismerte el pénteken Nathi Mthethwa rendőrügyi miniszter egy rádióműsorban.
MTI
Sztrájkoló bányászokra lőtt csütörtökön a dél-afrikai rendőrség, és a sortűznek a Sapa dél-afrikai hírügynökség szerint legalább tizennyolc halottja van.
MTI
A dél-afrikai 4x400-as váltó a délelőtti előfutamban elbúcsúzott a további küzdelmektől, ám mégis indulhatnak a holnap esti döntőben. Így határozott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF).
hvg.hu
A dél-afrikai Fokvárosban és környékén szabadon garázdálkodnak a páviánok annak köszönhetően, hogy az állatvédők megakadályoznak minden erőfeszítést, amellyel szabályozhatnák a populáció életmódját - figyelmeztetett egy neves amerikai emlőskutató.
MTI
A divatmagazinok évek óta próbálkoznak azzal, hogy címlapjukra megnyerjék Kate Middleton cambridge-i hercegnőt. A dél-afrikai Marie Claire nem várt tovább: egy feltűnően manipulált borítóval próbálnak kitűnni a divatháborúban.
hvg.hu
Egyes jelentések szerint legalább harminc ember meghalt pénteken Dél-Afrika északkeleti részében, amikor teherautó ütközött vonattal, más jelentések mintegy húsz halottról számoltak be.
MTI
Elkobozzák az autóvezetés közben telefonálok vagy üzenetet írók mobilját a dél-afrikai Fokvárosban, bár csak 24 órára.
MTI