MSZP–Együtt–PM–DK: nincs még lista, bár már „szivárog”
Egyelőre semmilyen konkrétumban nem állapodott meg egymással az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció.
Egyelőre semmilyen konkrétumban nem állapodott meg egymással az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció.
hvg.hu
Enyhén szólva nem fogadta kitörő öröm az MSZP-ben, hogy a Demokratikus Koalícióval kötendő választási megállapodás eredményeként Gyurcsány Ferenc az ellenzéki szövetség egyik vezetőjeként juthat jövőre parlamenti mandátumhoz. A szocialisták tisztában vannak vele: a volt kormányfő nem titkolt ambíciója, hogy legkésőbb 2018-ra a jelenlegi demokratikus ellenzék vezetője, és ebből a pozícióból négy év múlva Orbán Viktor ellenfele legyen.
Kósa András
Azt remélték, Gyurcsány elviszi magával az elmúlt nyolc évet. Így viszont nem maradt semmijük.
Az MSZP és az Együtt-PM körül olyan gyorsan pörögtek az események, hogy a jelek szerint a párt kampányfelelősei sem számítottak ekkora fordulatra.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció bármelyik pillanatban készen áll az együttműködésről szóló érdemi tárgyalások megkezdésére a "teljes körű demokratikus ellenzéki összefogás megvalósítására".
MTI-OS
A Demokratikus Koalíció arcátlanságnak és kirekesztőnek tartja a Magyar Csapat kifejezés használatát a Fidesz rezsicsökkentéssel kapcsolatos leveleiben.
unknown
Gyurcsány arra számít, hogy kizárják a Toroczkai mellett kiálló DK-sokat.
MTI
Határozottan állíthatjuk, hogy megtörtént az első Demokratikus Koalíció-sajtótájékoztató, amin hivatalosan nem hangzott el sem Orbán Viktor, sem Mesterházy Attila neve. Ellenben szó volt taratorról, tökös rizsről és crostiniról. Gyurcsányék szakácskönyvvel gyűjtenek pénzt a kampányra.
BI
Az a cég készített "propagandafilmet" az ócsai lakóparkról a köztévének, amely korábban a szélsőjobboldali N1TV híradóját is készítette – írta közleményében a Demokratikus Koalíció.
hvg.hu
Első fokon elvesztette a Heti Válasz elleni pert Gyurcsány Ferenc, aki azért perelte be az újságot, mert azt írták, a tulajdonában álló Altus-cégcsoport „sorra nyeri a külföldi kormánymegbízásokat és a Soros-munkákat".
hvg.hu
A magyar közszolgálati média a magyar médiatörvény betartásával működik - többek között így reagált az MTVA arra, hogy a Demokratikus Koalíció korábban "fideszes propagandával" vádolta meg a csatornát.
MTI
Éles hangvételű közleményt adott ki a Demokratius Koalíció a Magyar Televízió elveivel kapcsolatban.
unknown
"Viselkedjünk férfiasan: december 10-éig kérjenek felhatalmazást a demokratikus ellenzéki pártok a testületeiktől, hogy legalább a három nagy párt kezdjen tárgyalást a közös fellépésről" – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
hvg.hu
A Századvég novemberben készített közvélemény-kutatása szerint a Fidesz tovább erősödött az előző hónapokhoz képest, a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP pozíciója stabil, a Jobbikra a választókorúak 7 százaléka szavazna, míg az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció támogatottsága a parlamenti bejutási küszöb alá esett.
MTI
MTI
hvg.hu
Nyilvánosan invitálja pénteken az MSZP és az Együtt-PM vezetőit az október 23-án felvetett javaslatainak megvitatására Gyurcsány Ferenc, miközben a két párt vezető politikusai úgy látják: az összefogást hangoztató DK valójában még egyet lépett hátra az együttműködéstől. Igaz, a DK-nak lehet, hogy ez rövid távon nem is célja.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció második születésnapja alkalmából posztolt videót Gyurcsány Ferenc pártelnök a Facebook-oldalán.
hvg.hu
Megerősítette a Demokratikus Koalíció az Origo információit, miszerint lemondott Kőrös Gusztáv Tibor a pártban betöltött posztjáról.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció sajtófőnöke kiírta a Facebookra, elképzelhető, hogy a Párbeszéd Magyarországért hibájából nem indulhat közös ellenzéki jelölt Békéscsabán novemberben. Dühös reakciók érkeztek.
hvg.hu
Nyolc egyéni képviselői körzetben indulhatna el jövőre a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció – információink szerint egy ilyen felállást tartanak elképzelhetőnek az Együtt-PM részéről arra az esetre, ha a Bajnai-mozgalomnak és az MSZP-nek újra kellene nyitnia az augusztus végén megkötött megállapodást. Erre pedig egyre nagyobb az esély, mivel a DK támogatottsága kezdi megközelíteni az Együtt-PM-ét. Gyurcsány Ferenc azt mondta lapunknak, "az Együtt jelenleg tapasztalható gyengülése éppúgy életveszélyes a kormányváltás ügyére nézve, mint az, ha a DK nem kerülne egyértelműen 5 százalék fölé".
Gavra Gábor
Gavra Gábor
Kósa András
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke nyilvános fogadónapot tartott pénteken Budapesten, a Szabadság téren. A hozzá fordulók többsége nyugdíjaskorú nő volt. Fotók.
MTI