A szoptatás is lehet a felnőttkori depresszió ellenszere
Azoknál az embereknél, akiket csecsemőkorukban szoptattak, kisebb lehet a depresszió kockázata - vélik tanulmányuk alapján német kutatók.
Azoknál az embereknél, akiket csecsemőkorukban szoptattak, kisebb lehet a depresszió kockázata - vélik tanulmányuk alapján német kutatók.
Német kutatók olyan gént azonosítottak, amely felelős a mániás depressziós tünetek megjelenéséért. A bipoláris zavarral élő embereknél váltakoznak a depressziós és a mániás epizódok, ami „érzelmi hullámvasútba” ülteti őket. Az 1208 páciens adataira és állatkísérletekre alapozott eredményeket a The American Journal of Psychiatry című szakfolyóiratban ismertették.
Berlusconi a gyermekem apja - jelentette be Sabina Began színésznő az Il Fatto Quotidiano olasz napilap pénteki számában, amelynek a volt kormányfő depressziójáról és politika terveiről is beszámolt.
Autókat karamboloztatott depresszió ellen egy férfi Kínában.
A klinikai depresszióban szenvedő emberek agyának egyes területei kisebbek és sűrűségük is kisebb, mint az egészséges kontrollszemélyeké: amerikai kutatók a Nature Medicine című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányukban ennek genetikai okait vizsgálták.
A tartósan magas munkanélküliség nem csak gazdaságilag, hanem lelkileg és fizikailag is sokat árthat.
Növeli a depresszió kialakulásának kockázatát, ha valaki éjszakába nyúlóan tévézik vagy számítógépezik, illetve a világító képernyő mellett alszik el - derítette ki egy amerikai kutatás.
Minél több ideig marad valaki munka nélkül, annál nagyobb eséllyel zuhan mély depresszióba – állítja a Népszabadság a Mindennapi Pszichológia írására hivatkozva.
Vélhetően alaptalanok voltak a depresszió és a Facebookon vagy más közösségi portálokon eltöltött idő közti kapcsolat miatti aggodalmak - állapították meg amerikai kutatók.
Amerikai kutatók egérkísérleteikben igazolták, hogy egy polinéz gyökerekkel bíró, a Húsvét-szigeteken talált szer javítja a kisemlősök kognitív képességeit, csökkenti szorongásukat és depresszióra való hajlamukat.
Sokan tudják, hogy az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegség súlyosan károsíthatja a fizikai egészséget. Ezek a vércukor-rendellenességek azonban az érzelmeinket is befolyásolhatják, érzelmeink pedig felboríthatják a diabétesz kontrollját.
Azonnali pszichiátriai segítségnyújtásra szorulna a fukusimai prefektúrában élő körülbelül 90 ezer embernek az öt százaléka, akik részt vettek egy egészségügyi felmérésben - jelentette be a prefektúra kormányzata csütörtökön.
Az utóbbi harminc évben az egyedül élők száma a duplájára nőtt az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Egy nemrég a BioMed Central BMC Public Health című szaklapjában megjelent cikk szerint az ő esetükben a depresszió előfordulási aránya 80 százalékkal magasabb, mint a családban vagy valamilyen más társas közösségben élőknél.
A Deakin Egyetem kutatói a Psychotherapy Psychosomatics legújabb számában megjelent tanulmányukban kimutatták, hogy nők esetében az ajánlottnál kevesebb vörös hús fogyasztása összefüggésbe hozható a depresszióval és a szorongással.
Kisebb a depresszió kialakulásának a kockázata azoknál a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknél, akik sztatint szednek koleszterinszintjük csökkentésére, mint azoknál, akik nem szednek ilyen típusú gyógyszert - vált ismertté egy amerikai tanulmányból.
A The Lancet című szaklapban nemrég megjelent egyik tanulmányban a szakemberek arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a gyász nem mentális betegség, ezért nem jó, ha antidepresszánsok segítségével próbál valaki megbirkózni vele.
Regionális és demográfiai eltérésektől függetlenül egészségesebbnek érzik magukat azok, akik rendelkeznek olyan barátokkal, családtagokkal, akikről úgy vélik, bármilyen körülmények között számíthatnak rájuk - írja hírlevelében az ELTE Társadalomtudományi Kara.
Ötször nagyobb a depresszió megjelenésének valószínűsége az idősebb anyáknál a terhesség alatti szorongás miatt, mint fiatalabb társaiknál - idézte egy kanadai tanulmány eredményét a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.
Az iPhone 4S-ben használt hangfelismerő funkció a depresszió tüneteit is felismeri, a Sirihez kapcsolt virtuális terapeuta alkalmazás pedig segíthet a szakembereknek a beteg hatékonyabb kezelésében.
A reumás ízületi gyulladástól szenvedők 70 százaléka nem jár társaságba fájdalmai miatt, kétharmada még a baráti vacsorameghívásokat is elhárítja – derül ki egy brit felmérés eredményeiből.