Ne dőljön be: ha megnyitja ezt az e-mailt, valójában nem kap pénzt, sőt le is húzzák
Adathalász támadással próbálkoznak a Díjnet nevében, azonban több jelből is kiderülhet, hogy átverésről van szó – érdemes figyelni.
Adathalász támadással próbálkoznak a Díjnet nevében, azonban több jelből is kiderülhet, hogy átverésről van szó – érdemes figyelni.
Egyelőre két településen érhető el a lehetőség, a cég azzal számol, hogy bővül a számuk.
Gyorsan terjed a bankkártyahasználat, a csoportos fizetési megbízások aránya csökken, a mobilfizetés pedig dinamikus fejlődés előtt áll – ezt jelzi többek között a dijnet.hu által idén októberben bevezetett elektronikus fizetési mutató, amely a magyar háztartások elektronikus fizetéseinek fejlődését követi nyomon. A mutató induló értéke 18,7 százalék, amely a 2013 első félévére kalkulált 17 százalékhoz képest jelentős emelkedést mutat.