#dohányzás

Mégis konkurenciát kapnak a nemzeti dohányboltok

Lehet, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát a Fidesz, és hagy egy fontos kivételt a dohánykereskedelem korlátozásáról szóló trafiktörvényben. Kósa Lajos szerint nem kizárt, hogy az eredeti elképzeléssel szemben a benzinkutakon mégis lehet majd cigarettát kapni. A február óta jegelt törvényről kedden kellene szavaznia a parlamentnek, de lehet, hogy megint elnapolják a döntést.







Szabó Máté fogást talált a dohányzás elleni törvényen

A nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását javasolja Szabó Máté ombudsman az emberi erőforrások miniszterének, mert álláspontja szerint az ápolást, gondozást nyújtó szociális intézményekben élők önrendelkezési jogát sérti a teljes körű korlátozás - erről az alapvető jogok biztosának hivatala tájékoztatta kedden az MTI-t.



Elrettentő képeket tesznek a cigisdobozra itthon is

A szabályozás elfogadásától számítva egy éven belül mindenhol egyforma méretű és feliratú táblával kell majd jelezni a dohányzásra kijelölt területeket, illetve a dohánytilalmat. Szintén újdonság, hogy a dohányipari termékeket már csak képpel és figyelmeztető szöveggel együtt lehet majd árulni.


Már nem menő a dohányzás Amerikában

Az amerikaiak 68 év óta nem dohányoztak olyan keveset, mint most. Tíz emberből csak kettő válaszolta azt egy közvélemény-kutatáson, hogy rágyújtott az elmúlt héten – derül ki a Gallup felméréséből.



Ember- és csatornaszag ütötte ki a dohányfüstöt a pesti kocsmákban

A nikotinszag örök. Berágja magát a vakolatba, a padló rései közé, megsárgul tőle a villanykapcsoló, a ventilátor pedig még a hűlt helyét is simán az arcunkba pörgeti. Közel öt hónappal a dohányzási tilalom startja után speciális kocsmatúrára indultunk, és megszagoltuk, mi maradt a dohányfüst után. A cefreszag, az emberszag és a csatornaszag is komoly szerephez jutott, kitörve a füst árnyékából.


A cigitől a csont is előbb törik

A szakorvosok csaknem két évtizede fölhívták a figyelmet arra, hogy az erős dohányosok között gyakoribb a csonttörés és erősebb a csontritkulás, mint a nemdohányzók körében. Amerikai kutatók most kiderítették, miként megy végbe ez a folyamat, és egerekkel végzett kísérlettel is megerősítették a megfigyelést.





A dohányzó anyák embriói lassabban fejlődnek

Dohányzó és nem dohányzó nők embrióiról időugrással készült time-lapse fotósorozatok igazolják, hogy a dohányos nőktől származó embriók lassabban fejlődnek - számoltak be eredményükről egy francia termékenységi klinika kutatói az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) Isztambulban rendezett konferenciáján.




Napi: szétszedték a németek a készülő trafiktörvényünket

Cirkalmas választ csatolt a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása érdekében készített és notifikációra küldött magyar jogszabálytervezethez a német kormány - értesült a Napi Gazdaság. A lap hétfői száma szerint emiatt ősznél előbb nem tudja tárgyalni a törvénytervezetet az Országgyűlés.