Eltévedt rakéták és elvesztett atombombák – félelmetes, hogy ez milyen gyakori
A keddi lengyelországi tragédia is jelzi: ahol háborúznak vagy háborúra készülnek, ott veszélyben vannak a kívülállók is.
A keddi lengyelországi tragédia is jelzi: ahol háborúznak vagy háborúra készülnek, ott veszélyben vannak a kívülállók is.
Pécsen vetették be a légi megfigyelést.
hvg.hu
Az amerikai HII Mission Technologies már korábban is készített víz alatti drónokat, most pedig egy újabbal állt elő a vállalat. A Remus 620 – amit a Remus 300-as utódjának szánnak – az amerikai hadsereget erősítheti a jövőben.
hvg.hu
Az XQ-58A Valyrie harci drónt évek óta fejleszti az amerikai légierő és a Kratos nevű cég, nemrég pedig egy újabb repülési teszten ment át a szerkezet.
hvg.hu
A felvételen egy orosz páncélozott szállító harcjárművet lőnek ki az eszköz segítségével.
Irán első alkalommal ismerte be szombaton, hogy szállított pilóta nélküli repülőgépeket Oroszországnak, de hangsúlyozta, hogy ez az Ukrajna elleni háború előtt történt. Moszkva a háború során erőművek és polgári infrastruktúra elleni támadásokra használta őket.
MTI
Hamarosan az Országgyűlés elé kerül a használatuk feltételeit megteremtő törvényjavaslat.
hvg.hu
Az Xpeng nevű cég repülő autója 2 tonnát nyom, ennek ellenére könnyen tud repülni – még akkor is, ha egy-két rotor leáll a levegőben.
hvg.hu
Az amerikai Anduril három éven belül szállítja le az Ausztrál Királyi Haditengerészet számára a buszméretű drónokat, amelyek aknákat is képesek szállítani.
hvg.hu
Az orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajna és Nagy-Britannia áll a Krím félszigetnél az orosz fekete-tengeri flotta ellen szombaton végrehajtott dróntámadás mögött.
MTI
Irán készen áll közvetlenül megvitatni Ukrajnával az Oroszország által használt iráni drónok kérdését – jelentette ki Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter.
MTI
Ezúttal a teherautósokat ellenőrizték a rendőrök Somogy megyében, hogy minél kevesebb szabálytalankodó legyen az utakon.
hvg.hu
A walesi Snowdonia nevű cég 2023 tavaszán indíthatja útnak az első olyan drónokat, amelyek segíthetnek a bajba jutott embereknek.
hvg.hu
Leparkolta az autóját és gyalog indult tovább, mintha nem is vezetett volna.
hvg.hu
Az egyenesen haladó sávból kanyarodás és a buszsávban közlekedés rutinból megy sokaknak, a rendőröknek ez mozgalmas másfél órát biztosított.
hvg.hu
Irán vezetése "határozottan elítélte" a francia-német-brit felhívást, mely ENSZ-vizsgálatot kér a drónok ukrajnai bevetésének kivizsgálására.
MTI
Hatodik adásához érkezett az MI 2041, A jövőben történt podcast, amiben ezúttal a technológia okozta problémákat (is) vizsgálják a beszélgetők. Az elhangzottak alapján Kína lassan olyanná válik, mint egy disztópia.
hvg.hu
Bergentől északra is drónt jeleztek a kisebb, belföldi Foerde repülőtér közelében.
MTI
MTI
hvg.hu
Az orosz-ukrán háborúban mindkét fel veszít eszközöket, olykor egészen különleges helyzet miatt.
hvg.hu
Az üzletet eddig mindkét fél tagadta, ám most iráni diplomaták megerősítették, hogy tényleg született ilyen megállapodás.
hvg.hu