Újabb elképesztő film a befagyott Balatonról
Sokakat megihletett a befagyott Balaton, most a többek között a Balance című projektjéről ismert Kálló Péter mutatta be filmjét.
Sokakat megihletett a befagyott Balaton, most a többek között a Balance című projektjéről ismert Kálló Péter mutatta be filmjét.
A késztől azért még messze van, szóval sietni kell, ha valóban elindul a költözés még ebben a hónapban – ez szűrhető le az Apple épülő campusát mutató legújabb drónvideó felvételeiből.
Csodaszép drónos videó készült a jégpáncélt öltött Balatonról.
Ezen a videón nemcsak azt láthatja, hogyan áll az Apple új főhadiszállásának építése, de hónapról hónapra is megnézheti, ahogyan idén egyre inkább körvonalozódott, hogy pontosan mire is lehet számítani.
2017 első felére ígéri az új IKEA-áruház megnyitását a cég. A készülő IKEA belső tereit a cég dolgozói is bejárták és véleményezték, erről szól a második videó.
Több hónap forgatás és utómunka után a napokban készült el az alábbi drónnal forgatott videó egyik legszebb városunkról, Sopronról.
Új hónap, új videó az Apple épülő főhadiszállásáról, ahol mintha sosem állna meg a munka.
Elvileg az év végére be kellene fejeződniük a munkálatoknak az Apple új főhadiszállásán, és a legújabb drónvideós felvételek azt mutatják, nem rugaszkodott el a valóságtól ez az elképzelés.
A drónok által készített felvételek időnként kifejezetten látványosak tudnak lenni, de az Intel megmutatta, hogy az is fantasztikus látványt eredményezhet, ha magukat a drónokat nézzük. Minden csak koreográfia kérdése.
Szürreális képet mutat New Yorkról az alábbi különleges drónvideó.
Hónapról hónapra készülnek a drónvideók a nagyszabású Apple-építkezésről. Íme a legfrissebb közülük.
Fel kell kötnie a gatyát annak, aki egy multitól akar piacot nyerni, hiába készítették elő az Igazi Csíki Sör piacra lépését és látszólag lökték partvonalra az ügyvédek garmadájával támadó Heinekent, egy fordulat most mégis a multi javára fordíthatja a meccset. Ám a jogi csatározások közt a székely sörüzem nem maradt tétlen, múlt héten már drónnal szállított sört, a nyáron pedig új üzemet nyit.
A Drone Media Studio máris felküldte robotját a Deák tér fölé, amit hétfő délután teljesen járhatatlanná tettek az Uber ellen tiltakozó taxisok. A videó még a teljes blokád előtti állapotot rögzíti.
Az idei karácsony egyik slágerajándékai a drónok voltak. Bár a használatuk elsőre gyerekjátéknak tűnik, valójában ez közel sem ilyen egyszerű.
Nem véletlenül tervezik meg alaposan a nagy építmények ledöntését. Elég egy kis számításbéli tévedés, és máris borul minden. Szó szerint.
Újabb videót tett közzé a korábban a Kőröshegyi völgyhídról is drónvideót készítő FlyingEyes Drone Media. A pompázatos őszi felvételek Töröcskén, Somogytarnócán, és Barcson készültek, és egészen világossá válik belőle, hogy a gólyák és más madarak miért minket választanak minden évben.
A tervek szerint 2016 negyedik negyedévében adják át az Apple Campus 2-t, azaz az új főhadiszállást. Az alábbi drónvideó kileste, hogy éppen hol tartanak.
Sokat haladt az építkezés az Apple újonnan épülő főhadiszállásán, erről egy drónvideónak köszönhetően mindenki meggyőződhet.
Az emberek körében egyre népszerűbbek a repülő szerkezetek. A Digg egy videóban gyűjtötte össze az állatok némiképp eltérő véleményét.
A Newsweek oldala is lehozta a magyar Drone Media Studio felvételét arról, ahogyan kerítés épül a magyar-horvát határon. A filmet magyar terület fölött rögzítették, és az is látható rajta, ahogyan a beremendi határátkelő állomás közelében kék BKV-buszok tucatjai várakoznak arra, hogy a Horvátországtól a határhoz szállított menekülteket elszállítsák.