Ezért van torlódás Zuglóban
Két autó összeütközött a Fogarasi út és a Várna utca kereszteződésénél. Az egyik sofőrt a mentők ápolják, a járműveket áramtalanították.
Két autó összeütközött a Fogarasi út és a Várna utca kereszteződésénél. Az egyik sofőrt a mentők ápolják, a járműveket áramtalanították.
A hétfői balesetben 25-en sérültek meg, egyiküket mentőhelikopterrel vitték kórházba. A mentési munkálatok miatt várhatóan este újra lezárják az autópálya Budapest felé vezető oldalát.
Forgalomkorlátozásra kell készülni keddtől szombatig a Clark Ádám téren a Lánchíd budai hídfője alatti villamosalagút felújítása miatt, a munkálatokat késő este, éjszaka és hajnalban végzik.
Több helyen megállt a város: nem működnek a jelzőlámpák a Flórián téren, minden irányban nagy kocsisorok torlódtak fel. Az Északi összekötő híd környékén a Váci út alig járható. Az Árpád híd pesti vonzáskörzetében még fél 10 körül is nagy dugó volt.
Egymásra mászó villamosok, beduguló végállomások, rosszul beállított ajtózárak miatti torlódások – két héttel a budai villamosforgalom reformja után, melynek köszönhetően átszállás nélkül juthatunk el Északról Dél-Budára és vissza, a fonódó hálózat jó néhány gyerekbetegséget mutat. A könnyebbség kedvéért végig is fotóztuk ezeket.
Több kilométeres torlódás alakult ki csütörtök kora este a XII. kerületi Budakeszi úton egy műszaki hibás teherautó miatt.
Hat autó ütközött a Váci úti külső részén, a Károlyi István utcánál. Négyből csak egy sáv járható, minden irányba jelentős torlódás alakult ki.
Három baleset is történt az M5-ös autópálya Pest megyei szakaszán, a Szeged felé vezető oldalon szerda délután. Senki nem sérült meg, de torlódásra lehet számítani – közölte a rendőrség.
Két kamion ütközött Diósdnál, az 1-es főút felé vezető oldalon, az egyik jármű sofőrje meghalt. A tűzoltók szerint az annahegyi pihenőtől az M6-os autópálya csomópontjáig tart a torlódás. Háromnegyed 7 körül félpályán megindult a forgalom.
Jelentős torlódás alakult ki az M0-ás autóúton az M1-es autópálya felé Törökbálint térségében kedd reggel – közölte az Útinform.
Az M0-ás és az M3-as autópálya is baleset történt, a 8-as főúton két helyen van korlátozás – írják az Útinform oldalán.
Dugófigyelmeztetést adott ki a Pest megyei főkapitányság. Mint írták, a főváros felé vezető utak és autópályák mindegyikén jelentősen nőtt a forgalom. Az M3-ason csak a járművek mennyisége, az M5-ösön koccanás miatt is lassú a haladás.
A 101-es kilométernél több jármű koccant. A rendőrök lezártak egy sávot, a forgalom meg nagy.
Sugárzóan jókedvűen érkezett ma reggel a szerkesztőségbe több autós kollégánk is. Hamar kiderült, mi a szokatlan vidámság oka: Fittipaldiként (természetesen a sebességkorlátot szigorúan betartva) száguldhattak végig azokon az útvonalakon, ahol rendszerint annyi meddő percet töltenek a dugóban vesztegelve. Kitört a tavaszi szünet, így a reggel 8 körüli csúcsidőben szinte üresen tátongtak még a főutak is Budapesten, ahogy az alábbi fotókon is látható. Ma érdemes volt korábban indulni.
Több millió autós menetadatait gyűjtötte össze és összesítette az Inrix, melyből kiderül, 2015-ben mely városokban volt a legrosszabb a közlekedés.
A forgalmat a 3-as főútra terelik, amíg tart a műszaki mentés az M3-as Budapest felé vezető szakaszán..
Két autó összeütközött Szabadbattyán térségében, a mentési munkálatok idején csak egy sávon haladhatnak a járművek.
Szalagkorlátnak ment egy autó a 14-es kilométernél, a helyszínelés idejére lezárták az autópálya külső sávját. Reggel 8 órára állt helyre a közlekedés rendje.
Másfél millió eurót hagyott munkásaira egy nemrég elhunyt olasz dugógyár-tulajdonos.