#dzsihadisták




Belügy:
 

Belügy: "Nem történt más, minthogy a TEK tette a dolgát"

A Belügyminisztérium szerint államtitkára, Tasnádi László helyénvalónak tartja a TEK eljárását és nem borult ki a szervezet kommunikációs fiaskóján. Pintér Sándor miniszter egy külön közleményben kifejtette: bizalma töretlen a TEK főigazgatója iránt.

hvg.hu hvg.hu

TEK-es robbanószerfogás: már szabadlábon az összes elfogott
 

TEK-es robbanószerfogás: már szabadlábon az összes elfogott

Sem a szombaton lőfegyverek miatt elfogott két személlyel kapcsolatban, sem a bombalaboros ügyben nem merült fel, hogy az elfogottak dzsihadisták lennének. A bíróság a robbanószeres ügyben sem rendelte el egyik őrizetes előzetes letartóztatását sem. A TEK kommunikációját az ügyben némi ködösítés jellemezte. A nemzetbiztonsági bizottság tagjai szerint ugyanakkor "a zavaros ideológiával rendelkező szélsőségesek" valódi veszélyt jelentettek.

hvg.hu hvg.hu





Az Iszlám Állam komoly befolyást szerzett Líbiában
 

Az Iszlám Állam komoly befolyást szerzett Líbiában

Az IÁ a két rivális líbiai kormány harca miatt kialakult káoszt használta ki, hogy megvesse a lábát az észak-afrikai országban. A stratégiai fontosságú Szirt várost az év elején foglalták el, de mostanra egy 200 kilométeres partszakaszt is befolyásuk alá vontak.

MTI MTI







Foreign Policy: Számolni kell az Iszlám Állam győzelmével
 

Foreign Policy: Számolni kell az Iszlám Állam győzelmével

Az Iszlám Állam nem olyan erős, amilyennek látszik, a dzsihadistákhoz külföldről csatlakozott 25 ezer ember a Föld hétmilliárdos lakosságához képest nem számít olyan soknak. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a kalifátus megszilárdítja hatalmát Szíriában és Irakban, és egy egyes országok törvényes kormányként ismerik el – írja a Foreign Policy szerzője.

MTI MTI


Több száz kilós bombákkal likvidáltak egy dzsihadista vezért
 

Több száz kilós bombákkal likvidáltak egy dzsihadista vezért

Az amerikai hadsereg légicsapásokat hajtott végre szombaton Líbia keleti részén, és valószínűleg sikerült megölnie az al-Kaida terrorhálózat egyik veterán észak-afrikai vezetőjét, Mohtar Belmohtart – derült ki a nemzetközileg elismert líbiai kormány és a Pentagon bejelentéséből.

MTI MTI