Nagyot bővül a Semmelweis Egyetem
Március két intézettel bővül, de ez még csak a kezdet lehet.
Március két intézettel bővül, de ez még csak a kezdet lehet.
hvg.hu
Az elmúlt évekhez képest már most durvább az idei légúti járványszezon.
hvg.hu
„Azt tanultam otthon, hogy a munkában bízzunk, ne a lottó ötösben reménykedjünk” – mondja az attoszekundumos (a másodperc egymilliárdod részének egymilliárdod része) fizika megalapozásáért és az elektronok mozgásának kutatásáért két társával Nobel-díjban részesült 61 éves móri születésű tudós. Krausz Ferenc azt ígéri, átformálhatja az orvostudományt, amin most dolgozik. Portréinterjú. A beszélgetés közvetlenül azután készült, hogy Krausz Ferenc megkapta a Nobel-díjat. A díjat vasárnap adják át, ebből az alkalomból közöljük újra az interjút.
Bírósági dokumentumok szerint a heti részletfizetést is felajánlotta a Pfizer a magyar kormánynak azokért az oltóanyagokért, amelyeknek az ügye most egy belga bíróság elé került. A magyar kormány a vakcinagyártó szerint 21 és félmilliárd forinttal tartozik – méghozzá azokért a vakcinákért, amelyekért két éve még lényegében könyörgött. Az ügy azonban ennél azért bonyolultabb, és nem Magyarország az egyetlen, amely úgy érzi, feleslegesen kellene milliárdokat fizetnie.
Szinte biztos, hogy élete során mindenki találkozik a mindennapokban csak szorulásként emlegetett székrekedés kellemetlen „élményével”. Ha rendszeresen megakasztja a napunkat ez a megerőltető esemény, cselekedjünk minél előbb, mielőtt aranyeres panaszokat okozna!
Proktis-M
A szakemberek szerint minden évben több beteg kerül a transzplantációs várólistára, mint ahányat lehúznak onnan.
hvg.hu
A lap úgy tudja, hogy pénzügyi, illetve hivatali visszaélés lehet a felmentés oka.
hvg.hu
Azért kellene elgondolkodni a szankcionáláson, hogy többen menjenek szűrésre. A kérdésben nincs egységes szakmai álláspont nemzetközi szinten sem.
hvg.hu
A csütörtökön menesztett főigazgató két helyettesét is felmentették.
MTI
MTI
hvg.hu
A sterilizáció, vagyis a művi meddővé tétel szabályozása Magyarországon az egyik legszigorúbb Európában. Aki szeretné elköttetni magát, annak jelenleg legalább háromgyerekes szülőnek vagy 40 évesnek kell lennie. Ehhez jön még egy kötelező várakozási idő, és nyilatkozattételek sora. Sokan érzik úgy, hogy a magyar szabályok csorbítják az önrendelkezési jogaikat, ha sterilizációról, fogamzásgátlásról vagy családtervezésről van szó. Így nem csoda, hogy egyre többen mennek külföldre, ha el akarják végezni ezt a beavatkozást – legyen az akár egészségügyi akár más okokból. A Deutsche Welle magyar szerkesztősége hazai érintettekkel forgatott.
hvg.hu
Az integrációval értékes ingatlanok kerülhetnek át az állami vagyonból alapítványiba.
hvg.hu
Jenei Zoltánt gazdálkodási problémák miatt menesztették.
hvg.hu
Gulyás Gergely szerint folyamatosan követik a kínai eseményeket.
hvg.hu
Eltérő arányban kapnak állami segítséget a kórházak, ott, ahol kevesebb segítség érkezik, nem fognak tudni fizetni a piaci beszállítóknak a jövőben sem.
hvg.hu
A családtámogatási rendszer új fő pillérjének részeként.
MTI
MTI
hvg.hu
A lényegi különbség a kettő között, hogy az elfekvő az egészségügy, míg a szakápolási intézmények a szociális szféra alá tartoznak. A tavaly november óta tervezett átalakítással csak apránként halad a kormányzat.
MTI
MTI
hvg.hu
Az egészségügyi államtitkár szerint az EESZT kezdi kinőni a kezdeti gyerekbetegségeket.
MTI
Több ezer műtétet úgy nem végeztek el, hogy megvolt rá a pénz.
hvg.hu
Az állami média szerint sok kórházi osztály megtelt, a hatóságok szerint csak a karantén feloldásának tudható be a sok megbetegedés.
hvg.hu