Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#egyetem

MTI Karrier

"Egyetemi bumm": mi a helyzet Erdélyben?

Az előrejelzések szerint idén 40 százalékkal kevesebb diák jelentkezhet az erdélyi magyar egyetemekre, mint az utóbbi években, ennek ellenére mégis elmarad az évek óta előrejelzett egyetemi létszámválság - írta az Új Magyar Szó című bukaresti napilap honlapján pénteken, a Romániában a jövő héten kezdődő egyetemi felvételik és beiratkozások előtt.

MTI Karrier

Egyre kevesebben jelentkeznek a szlovákiai egyetemekre

Az idei a második év Szlovákiában, amikor csökken az egyetemek nappali tagozatára jelentkező diákok száma - írja az Új Szó című pozsonyi napilap. A révkomáromi Selye János Egyetem az egyetlen, ahova kevesebben jelentkeztek, mint a felvételi keretszám.

MTI Karrier

Diploma, egyetem nélkül: a megszerzett tudás is beszámít

Néhány éven belül a szülőktől, a szomszédtól, a televízióból vagy épp a munkahelyről megszerzett tudást is beszámíttathatjuk az egyetemen, sőt akár az iskolában megszerezhető ismeretekkel egyenértékűnek fogadtathatjuk el - olvasható a Népszabadság keddi számában.

MTI Karrier

Kérdőjelek: újjászervezik a Katapult Mentorprogramot

Újjászervezték a Katapult Mentorprogramot; napokon belül megkötik a szerződést az oktatási minisztériummal, így elhárulnak az anyagi akadályok az újrakezdés elől - közölte Szűcs Gabriella, a program vezetője.

MTI Karrier

Felvételi ponthatárok: július 23-án minden kiderül

Várhatóan július 23-án derül ki, melyik felsőoktatási intézménybe nyertek felvételt a diákok, ekkor határozzák meg a felsőoktatási ponthatárokat. A jelentkezők kérelmük sorrendjén július 9-ig módosíthatnak.

MTI Karrier

Melyek a legnépszerűbb hazai egyetemek?

Az öt nagy egyetem vonzotta idén a felsőoktatásba jelentkezők harmadát, az adatok szerint tovább erősödött a klasszikus nagy intézmények dominanciája; a ranglista élén továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) áll - olvasható a Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján közzétett friss elemzésben.

MTI Kult

Megaösszeg a győri egyetemre: a műszaki területek előnyben

"Tudásgyár" épülhet fel Győrött mintegy 6,9 milliárd forintos beruházással, amelyhez csaknem 6,5 milliárd forint európai uniós támogatást nyert a győri Széchenyi István Egyetem - mondta Molnár Csaba közlekedési miniszter a támogatási szerződés átadásánál hétfőn.

MTI Tech

Magyar egyetemről került ki a hamisított hardverkulcs

Az internetről letölthető programoknál alkalmazott hardverkulcs illegális használatát leplezte le a Nemzeti Nyomozó Iroda; eddig nyolc jogi és huszonhat magánszemélyt azonosítottak be - tette közzé honlapján a rendőrség.

HVG Itthon

Sokan már első évben elvéreznek

Idén végeznek nagyobb számban azok a diákok, akik már az új, úgynevezett bolognai rendszerben kezdték felsőfokú tanulmányaikat.

Shake

„Ez nem így történt volna, ha férfi lennék”

Gail Trimble a BBC televízió egyik népszerű egyetemi vetélkedőjében szinte minden kérdésre egyedül válaszolt. Ám az elképesztő teljesítmény után az értelmes teremtést a brit közvélemény egyáltalán nem ünnepelte, inkább mindennek elmondta, majd egy férfimagazin le akarta vetkőztetni.

1
44 45 46 47 48 49 50
Hörgőgörcsrohama után békésen telt a pápa éjszakája

Hörgőgörcsrohama után békésen telt a pápa éjszakája

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Valami furcsát vettek észre Tim Cook óráján: miért mindig 10 óra 9 percet mutat?

Valami furcsát vettek észre Tim Cook óráján: miért mindig 10 óra 9 percet mutat?

Zelenszkijnek helyre kell állítania a kapcsolatát Trumppal a NATO-főtitkár szerint

Zelenszkijnek helyre kell állítania a kapcsolatát Trumppal a NATO-főtitkár szerint

Emelik a tétet: az eddigi legnagyobb akkumulátor jön a telefonokban

Emelik a tétet: az eddigi legnagyobb akkumulátor jön a telefonokban

Elvesztette emlékhely jellegét a brüsszeli eresz, amelyen Szájer József lecsúszott

Elvesztette emlékhely jellegét a brüsszeli eresz, amelyen Szájer József lecsúszott

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Szédítően szép helyeken vannak meglehetősen rosszul – itt vannak a gazdaggyűlölő filmek, és az emberek imádják

Szédítően szép helyeken vannak meglehetősen rosszul – itt vannak a gazdaggyűlölő filmek, és az emberek imádják

A címlapról ajánljuk