Elfogták azt a szlovák fiatalt, aki rakétát lőtt a nézők közé a Fradi–Slovan meccsen
A férfi azzal védekezett, hogy azt hitte, füstgyertya van nála.
A férfi azzal védekezett, hogy azt hitte, füstgyertya van nála.
Egészen filmszerűre sikerült a rendőrök akciója a menetrendszerinti járaton.
A fővárosi rendőrök egy perc alatt elfogták a férfit.
A rendőrség szerint a 19 éves fiú jogtalanul tartotta meg a pénzt, ezért hallgatták ki.
A férj a rendőrség közlése szerint „a vita hevében” ölte meg a feleségét.
Összesen 13 elfogatóparancs volt a fiatal férfi ellen, többek között rablásért is körözték.
Az állat Királyrét környékén kóborolt, végül Verőcénél kapták el.
A budapesti rendőrök egy kocsi ellopása miatt keresték, de otthonában a gyanú szerint nem csak lopott, hanem bódult állapotban vezetett és kábítószerrel is kereskedett az az izlandi férfi, akit végül Varsóban kaptak el.
Rövid időn belül többször is meggyűlt a baja a rendőrökkel.
Három férfi 2009-ben rabolt ki egy kiskunlacházi ékszerüzletet, egyiküket most sikerült elfogni.
A lefoglalt anyagok értéke 62 millió forint.
A 17 éves lányt tíz évvel idősebb élettársa többször meg is verte.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indul büntetőeljárás a 36 éves férfi ellen.
A fegyverek mellett olyan lőszerre is bukkantak a rendőrök, amire nem volt engedélye a férfinak.
A nő akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat tettéért.