Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#elhalasztás

hvg.hu Kult

Madonna hivatalosan is lemondta idei turnéja első felét

A pop szupersztár legnagyobb slágereit bemutató Celebration Tour nevű világkörüli turné így októberben Európában indulhat, míg észak-amerikai részét hivatalosan is elhalasztották. „Most az egészségemre koncentrálok” – írta Madonna.

hvg.hu Itthon

Elhalasztották a Szegedre tervezett Horthy-emlékmű felavatását

Az ünnepélyen a meghívó tanúsága szerint beszédet mondott volna a választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője, ám ezt a párt hamis hírnek nevezte, míg a rendezvényt szervező Vitézi Rend szerint arról tájékoztatott, hogy a politikus visszamondta a részvételét.

MTI Bűnügy

Zebrán gázolt egy férfi Ózdon, majd otthagyta áldozatát

Segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárást indítottak egy autós ellen, aki elütött egy húszéves nőt a zebrán Ózdon, majd kiszállt ugyan a járműből és érdeklődött a sérült állapotáról, de végül nem segített és az adatainak a megadása nélkül elhajtott.

MTI Világ

Tovább maradna hatalmon a görög kormány

Az áprilisra tervezett parlamenti választások elhalasztását fontolgatják a görög kormányban - közölte egy lapinterjúban Jeórjiosz Papakonsztantinu korábbi pénzügy-, jelenlegi környezetvédelmi miniszter. "Jó lenne, ha Lukasz Papademosz kormánya több időt kapna. Az embereknek érezniük kell, hogy valami változik" - mondta a tárcavezető a Die Zeit című német hetilapnak adott interjúban, amelyből előzetesen részleteket közölt az osztrák hírügynökség.

MTI Világ

Később indítják a Szojuzt a Nemzetközi Űrállomásra

Legalább egy hónappal elhalasztják az orosz Szojuz űrhajó márciusra tervezett indulását a Nemzetközi Űrállomásra, mert levegőszivárgást észleltek az űrhajó visszatérő egységén - jelentette be kedden a Roszkoszmosz orosz űrhajózási ügynökség. A Szojuznak új legénységet kell szállítania az űrállomásra.

MTI Világ

Elhalasztják két orosz űrhajó indítását

Az orosz szövetségi űrhivatal, a Roszkoszmosz elhalaszt egy március végére és egy május végére beütemezett űrhajóindítást a Nemzetközi Űrállomásra, mert az egyik Szojuz típusú űrhajón a műszaki vizsgálatok során rendellenességeket találtak - jelentette az Interfax orosz hírügynökség egy űripari illetékesre hivatkozva.

MTI Világ

Elhalasztották a Kína-EU csúcsot

Elhalasztották az október 25-re tervezett Kína-EU csúcstalálkozót az unió vezetőinek az eurózóna válságával kapcsolatos sűrű programja miatt - jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.

Az év végéig felújítanak minden pályaudvari mosdót, júniustól jön az árvisszatérítés a késő vonatok után

Az év végéig felújítanak minden pályaudvari mosdót, júniustól jön az árvisszatérítés a késő vonatok után

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Árulkodó fájlnevekkel szembesült, amikor a fideszes vezetés parkolási szerződéseit böngészte

Árulkodó fájlnevekkel szembesült, amikor a fideszes vezetés parkolási szerződéseit böngészte

Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

Jobb web, jobb világ – váratlan licit érkezett a TikTokra, „az emberek ajánlata”

Jobb web, jobb világ – váratlan licit érkezett a TikTokra, „az emberek ajánlata”

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

Hátrányból fordítva nyert a Liverpool

Hátrányból fordítva nyert a Liverpool

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

A címlapról ajánljuk