Eljárás indul a zászlóégető nyugdíjas ellen
Összesen három eset miatt indított eljárást a rendőrség a pénteki, fővárosi rendvédelmi demonstráción történtek kapcsán.
Összesen három eset miatt indított eljárást a rendőrség a pénteki, fővárosi rendvédelmi demonstráción történtek kapcsán.
Mintegy hatmillió forintot zároltak egy hamis potencianövelő tablettákkal kereskedő számláján a pénzügyi nyomozók, a gyanúsított lakásán több mint 3600 tablettát találtak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vasárnap az MTI-vel.
A Heves megyei Gyöngyöspatán ismeretlenek kővel bezúzták egy családi ház ablakát szombat éjszaka, a rendőrség az ügyben garázdaság miatt indított eljárást - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap az MTI-t.
Az ügyész indítványára zárt tárgyalással folytatódik a Hunvald-ügy csütörtök reggel kezdődött büntetőpere a Fővárosi Bíróságon.
A Hargita megyei ügyészség hivatalból vizsgálatot indított Csibi Barna ellen, aki Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut ábrázoló bábut, majd az erről készült filmet feltöltötte a YouTube videomegosztó portálra.
Kártérítés céljából jogi eljárást készül indítani Nagy-Britannia és Magyarország ellen egy brit állampolgár, akit - üzlettársával együtt - néhány hónapig fogva tartottak Magyarországon.
Csalás gyanúja miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) ismeretlen tettes ellen; a gyanú szerint a Ferihegyen korábban taxiszolgáltatást végző gazdasági társaság valótlan forgalmi adatok alapján fizetett díjat a repülőtéri üzemeltetőnek - közölte a rendőrség kedden a honlapján.
Fehérnemű-tolvajjal szemben indult eljárás Szegeden. A 23 éves fiatalembert az egyik belvárosi áruház biztonsági dolgozói buktatták le hétfőn délután, miután egy melltartót akart fizetés nélkül magával vinni úgy, hogy az árura szerelt riasztót leszedte róla.
Eljárást indított a rendőrség a MÁV Informatika Zrt. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmény miatt - közölte a BRFK kedden.
Szeméremsértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 35 éves férfi ellen a Makói Rendőrkapitányságon.
Hamarosan elkészül az Európai Bizottság (EB) elemzése az Ajka térségében történt vörösiszap-katasztrófáról, a vizsgálat következményeként akár kötelességszegési eljárás is indulhat Magyarország ellen.
Újabb ügyben indított Magyarország ellen eljárást az Európai Bizottság azért, mert vita kerekedett a támogatások áfa-beli elszámolását illetően - írja a Napi Gazdaság.
A külképviseleteken - a kettős állampolgársághoz kapcsolódó, várhatóan emelkedő számú igénylés miatt - kezdeményezett eljárások egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lebonyolításának érdekében módosította a konzuli védelemről szóló törvényt az Országgyűlés kedden.
A kormány komoly erőket mozgat meg azért, hogy a korábbi miniszterelnökkel szemben végre elinduljon az eljárás. De biztos jó lesz ez nekik? - teszi fel a kérdést a politológus.
Üzleti kapcsolat létesítése előtt nem elég az adott cég pénzügyi adatait megvizsgálni, célszerű azt is megnézni, milyen APEH-eljárások vannak folyamatban a cég ellen – áll a Partnercontroll.hu céginformációs szolgáltató elemzésében.
Nem indítanak bűnvádi eljárást Romániában azon önkormányzati képviselők ellen, akik az erdélyi Makfalva polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely zászlót - olvasható egy román ügyészségi határozatban, amely megállapítja, hogy a lobogó "egy történelmi közösség" jelképe.
Több mint tizenegyezren kerültek be pótfelvételivel az egyetemekre, főiskolákra - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága pénteken az MTI-vel. A ponthatárok délután öt óra után lesznek elérhetők a www.felvi.hu honlapon.
Kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást a Sóshartyánban szombaton eltűnt kétéves kislány édesanyja ellen; a gyereket még aznap megtalálta a rendőrség - közölte kedden az MTI-vel.
Míg az EU tagállamokban a közbeszerzési tenderek beszerzési értékének mintegy felét a kis-és középvállalkozások nyerik, Magyarországon ez az arány nem éri el a 40 százalékot. A hazai kkv-k helyzetbe hozásához nem a közbeszerzési szabályozás módosítására, sokkal inkább az ajánlatkérők részéről vállalkozásbarát megközelítésre lenne szükség.
Bántalmazták azt a nőt, aki a szemtanúja volt annak, hogy leeresztik a gádorosi MSZP-elnök gépkocsijának a gumiját. A rendőrség garázdaság vétsége miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított.