#elszámoltatási kormánybiztos

"Budai Gyula súlyosan mellébeszél"

Az LMP szerint Budai Gyula "súlyosan mellébeszél", amikor azzal utasítja vissza a párt hozzá intézett kérését, hogy nem illetékes a települési önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatára - mondta az MTI-nek Schiffer András. A frakcióvezető kijelentette, ő kedden nem a Heves megyei önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatát kérte a kormánybiztostól, hanem azt, hogy a központi költségvetésből az utóbbi 14 hónapban milyen összegeket juttattak ezeknek a településeknek forrásigényeire.


Budai Gyula feljelentette Borovszky Tímeát

Az elszámoltatási kormánybiztos feljelentette az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság korábbi főosztályvezetőjét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával - közölte a Magyar Nemzet csütörtöki számában.




MSZP: Budai Gyula magyarázkodik

Az MSZP lehullt a lepel az elszámoltatási biztos lakásügyéről, hiszen "ő is jóval a piaci ár alatt jutott a Honvédelmi Minisztérium (HM) által kiutalt lakáshoz, miközben épp most támadja ugyan ezen okok miatt a HM volt vezetőit".



Az elszámoltatási kormánybiztos is sáros lehet

Egyes, az MSZP-hez eljuttatott állampolgári jelzések arra utalnak, hogy a Honvédelmi Minisztérium korábban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak kiutalt egy luxuslakást, amit később ő az aktuális piaci árnál jóval olcsóbban vásárolhatott meg. Az MSZP nyílt levélben fordult Budai Gyulához.





A magyar állam 11 milliárdos hitelt bukhat el

Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank aggályosnak tartja a szolnoki papírgyár építésére nyújtott kölcsön sorsát. A hitelt 2006-ban úgy nyújtották az offshore hátterű Higi Papírsoft Zrt.-nek, hogy fedezete az Index információi szerint nagyjából a fele a kölcsön összegének. Az elszámoltatási kormánybiztos nem foglalkozik az üggyel - olvasható a portálon.








Budai sikere: filozófusok után nyomoz a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya eljárást folytat hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - közölte a rendőrség pénteken az MTI megkeresésére az elszámoltatási kormánybiztos által tett feljelentéssel, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Kutatóintézetének nyújtott támogatással összefüggésben.


Heller Ágnes: a pénzek mentek valamire

"Magyarországon a filozófusok nagyon szegény emberek, nézzék meg a fizetéseket. A könyveikért majdhogynem semmit nem kapnak, kontrollszerkesztésért nagyon keveset, fordításért még kevesebbet. Ezeket az embereket azzal vádolni, hogy jogtalanul zsebretesznek tíz- és százmilliókat, ez egy elképesztően hazug összefüggés" – reagált a Magyar Nemzetben megjelentetett vádakra Heller Ágnes a Magyar Narancsnak adott interjúban.