Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#elszaporodott

MTI Instant tudomány

Siklóinvázió miatt kér segítséget egy spanyol turistaparadicsom

Nemzetközi szakértőktől kér segítséget Gran Canaria, mert kaliforniai királysiklók árasztották el a spanyolországi szigetet. Az állatok az embereket nem bántják, de veszélyeztetik a helyi állatvilágot – mondta Ramon Gallo természetvédő. Csütörtökön és pénteken nemzetközi szakértők tanácskoznak arról, mit is lehetne tenni az elszaporodott hüllőkkel.

MTI Shake

Fókacunami a Watt-tengernél

Szinte hemzsegnek a fókák a Watt-tenger alsó-szászországi térségében: idén nyáron kis híján 8400 egyedet számoltak össze. Ez rekordnak számít azóta, hogy 1958-ban számolni kezdték itt ezeket az állatokat.

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Kína megtorlásul több amerikai termékre is vámokat vetett ki

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Videó: ezt látja, akit megtámad és lenyel egy tigriscápa

A címlapról ajánljuk