Egyre több minden derül ki az X-akták folytatásáról
Új előzetesek érkeztek a 2016-ra ígért X-akták részekhez. Úgy tűnik, az új részekben a két főszereplő mellett két fontos mellékszereplő, a cigarettás férfi és Walter Skinner is feltűnik majd
Új előzetesek érkeztek a 2016-ra ígért X-akták részekhez. Úgy tűnik, az új részekben a két főszereplő mellett két fontos mellékszereplő, a cigarettás férfi és Walter Skinner is feltűnik majd
Gyűlölik és imádják, és ezzel pontosan tisztában van. De hogyan éli meg mindezt Christiano Ronaldo a pályán kívül, a hétköznapokban? A róla készített dokumentumfilmből talán kiderül.
Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Budaörsi Járásbíróság azt a három embert, akik a gyanú szerint egy mocsai házban és egy tatai apartmanparkban évekig méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Az MTI úgy tudja, hogy Galambos Lajosról, a feleségéről, valamint a zenészhez köthető apartmanparkot üzemeltető cég vezetőjéről van szó.
Alaposan kinőtte magát az egyszerű telefonos játék, a jövő nyáron mozikba kerülő filmváltozatot A Simpson család és a Jégvarázs alkotói hozták össze.
A semmiből jött egy előzetes A nagy dobás című filmhez – a négy brókerről szóló alkotásban Christian Bale és Steve Carell is feltűnik.
A videó a Jennifer Lawrence áltlal játszott Katniss és a húga kapcsolatára helyezi a hangsúlyt.
Hanks egy amerikai ügyvédet játszik a Kémek hídja című filmben, akit Kelet-Berlinbe küldenek, hogy kimentsen egy szovjetek által elfogott amerikai pilótát.
Az animációs film Saint-Exupéry sokszor idézett klasszikusát egy kedves kerettörténetbe ágyazza. A kis herceget novemberben mutatják be a magyar mozik, de a legújabb, szinkronos előzetes tovább fokozza a várakozásokat.
Az 1967-ben készült Dzsungel könyve adaptációjával már egyszer klasszikust alkotott a Disney, de 2016-ban új, modernebb köntösben tárják a nézők elé Maugli kalandjait. Az új verziót jövő tavasszal mutatják be.
Sylvester Stallone hat Rocky-film után most átadja a főszerepet egy fiatalnak – a filmben egykori nagy ellenfele, Apollo Creed fiát készíti fel egy nagy meccsre.
Kijött az első előzetes a Cannes-ban már nagy sikert arató Carol című filmhez, mely az ötvenes években megjelent, azonos című kultregény alapján készült.
A dél-amerikai ország elnökválasztásában besegítő amerikai kampánygurukat játssza el a két hollywoodi színész.
A bukaresti törvényszék harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Sorin Oprescut, Bukarest főpolgármesterét hétfőn, akit kenőpénz elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség.
Stephen Hawking eljátszásáért Oscar-díjat kapott, most az egyik első nemi átalakító műtéten átesett személy bőrébe bújik Eddie Redmayne, A király beszéde rendezőjének új filmjében.
Rövid, de néhány újabb jelenetet felvillantó teaser jött ki a decemberben debütáló új Star Wars-filmhez.
Az HBO új saját gyártású sorozata, az Aranyélet akár mérföldkő is lehet a műfaj hazai történetében. A családi dráma most újabb stílusos trailert kapott.
Ha valakit még mindig nem győzött meg a Magyarországon forgatott marsi sci-fi, akkor nézze meg ezt a három perces kedvcsinálót.
Az Amerikai mesterlövész sztárja ezúttal egy Michelin-csillagos étteremben tesz rendet, igazi rocksztár-séf módjára.
Havas tájakon és egy faházban játszódik Quentin Tarantino karácsonykor érkező új filmje, az előzetes alapján a rejtélyes történet a rendezőtől megszokott hangulattal párosul.
A futurisztikus élménypark területén játszódó Westworldöt A célszemély című sorozatért is felelős kisebbik Nolan-testvér írja, producerként pedig J.J. Abrams, a Star Wars 7 rendezője felügyeli a projektet.