Egy magyar fiatalnak 5500 eurós kártérítést ítéltek meg, mert bántalmazását nem vizsgálta alaposan az ügyészség
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szerint 15 év után továbbra sincs érdemi javulás a rendőri bántalmazások kivizsgálásában.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága szerint 15 év után továbbra sincs érdemi javulás a rendőri bántalmazások kivizsgálásában.
HVG
A férfiak állítása szerint ötvenfős csoportjukból legalább húszan meghaltak, többek pedig súlyos fagyási sérüléseket szenvedtek, miután a török határőrök megverték, majd magukra hagyták őket a téli hidegben.
HVG
A rendkívüli hőség ellenére legalább 50 ezer ember vett részt a szombati Budapest Pride-on a szervezők szerint, akik idén „ismét szabadon, fenyegetések és uszítás nélkül” szervezhették meg a 31. felvonulást. Bár a gyülekezési törvénynek a rendezvény betiltását célzó tavalyi módosítása máig érvényben van, a rendőrség idén nem tiltotta be az eseményt. Tavaly a tömeg jó részét jobban mozgósította a kormányellenesség, mint a közösség melletti kiállás, idén viszont buli volt, nem tüntetés. Fotósaink legjobb képeit gyűjtöttük össze a hétvégi Pride-ról.
HVG
A 31. Budapest Pride-on felszólalt a főpolgármester, aki beszédében kiállt az azonos neműek házassága mellett.
HVG
A KDNP frakcióvezetője a Budapest Pride jelképes helyszínén beszélt arról, hogy számukra az anya nő, az apa férfi.
HVG
Az afgán menekültekről tárgyalnának a tálibok az EU-val. A találkozó miatt sokak szerint normalizálódna egy olyan rezsim, amely az elmúlt években folyamatosan nyirbálta a nők jogait.
HVG
A 31. Budapest Pride előtt kiadott nyilatkozat pozitívan értékelte Magyar Péter kijelentését, amely szerint minden magyarnak helye van a nemzetben.
HVG
Hat férfit végeztek ki egyszerre, akik miatt a vádak szerint rendőrök és katonák sebesültek, illetve haltak meg.
MTI
A rendőrség ugyan tudomásul vette az idén június 27-ére bejelentett Budapest Pride-ot, azonban továbbra is érvényben vannak azok a rendelkezések, amelyek jogalapot szolgáltathatnak a felvonulók hatósági vegzálásának.
HVG
Az Amnesty International összefoglalta, szerintük mi kell ahhoz, hogy a magyar állam is egyenlő jogú és méltóságú emberként kezelje az azonos nemű párokat.
HVG
A miniszterelnök elmondta: a kormány várja a civil szervezetek javaslatait az azonos neműek házasságának és örökbefogadásának kérdéséről.
HVG
A magyarok többsége, 57 százaléka visszavonná az elmúlt években elfogadott, a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek jogait korlátozó rendelkezéseket – derült ki a Medián közvélemény-kutatásából.
HVG
A lap több alkalommal sem válaszolt arra a kérésre, hogy ezeket az információkat töröljék.
HVG
Az alapítvány jelentése idén más, mint eddig volt, ugyanis a kormányváltás után olyan adatokat is megszereztek, amihez eddig nem igazán fértek hozzá.
HVG
Szabad, békés demonstrációt tervez a fővárosba a Szivárvány Misszió Alapítvány, szerintük minél hamarabb helyre kell állítani a gyülekezési törvényt.
HVG
Nem csak a náci Németországban kötötték el nők petevezetékeit akaratuk és beleegyezésük nélkül, egy borsodi kórházban is történhettek ilyen esetek, még a 2010-es években is, Szlovákiában, Csehországban is volt példa erre. A megkárosított nők sokszor a családjuk elől is inkább elhallgatják a tragédiát, mert nem akarják újra átélni a fájdalmat. Emília Rigová szlovák roma képzőművész anyja utolsó gyerekeként született, mielőtt a nőt kényszersterilizálták – az ő történetét dolgozta fel Nem rögzített esetek című, megrázó projektjében.
Egy hallássérült hajléktalan ember ügyében mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy csak akkor lehet valakit megbüntetni, ha a magatartásával veszélyezteti, akitől pénzt kér, vagy más módon szabálysértést követ el. A konkrét ügy érintettje még csak meg sem szólított másokat, némán koldult, mégis pénzbüntetést kapott.
HVG
Canberrától Ottawáig sok fővárosban bekérték az izraeli nagykövetet, miután Netanjahu szélsőjobbos nemzetbiztonsági minisztere elfogott – és képviselőik szerint bántalmazott – aktivistákat alázó videót tett közzé.
HVG
A gyámhatóság jogsértő módon járt el. A TASZ szerint különösen súlyos, hogy a hatóság döntése után az újszülött nem került nevelőszülőkhöz sem.
HVG
A külügyminisztérium szerint szabadon elhagyhatja a hajót a legénység.
MTI