Széles körű kampányt indít a Háttér Társaság a transz emberek jogaiért. Az akcióval a 2020-ban elfogadott salátatörvény egyik pontja ellen tiltakoznak, amely úgy módosította az anyakönyvi eljárásról szóló törvényt, hogy a születési anyakönyvben a biológiai alapon meghatározott születési nemet kell nyilvántartani, az adat pedig a későbbiekben nem változtatható meg. Ezzel lényegében betiltották a nemváltoztatást.
A Háttér Társaság szerint a szabály nem teszi lehetővé, hogy a transz és interszex emberek a mindennapokban megélt nemi identitásuk és a társadalmi valóságuk szerinti dokumentumokkal éljenek, a személyazonosságuk igazolása során minden esetben meg kell osztaniuk magánéletük egy intim, másokra nem tartozó részét.
Hangsúlyozták, hogy a kérdése paragrafus kirekesztő, sérti az érintettek emberi méltóságát és magánélethez való jogát.
Emlékeztettek, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága már 2002-ben kimondta, hogy a transz embereknek joguk van a nemi identitásuknak megfelelő iratokhoz, illetve hogy a nemi hovatartozást nem lehet pusztán biológiai szempontok alapján meghatározni. 2023-ban és 2024-ben a bíróság ezt Magyarországgal szembeni ítéleteiben is megerősítette.
https://hvg.hu/elet/20230622_A_nem_es_nevvaltoztatas_jogi_ellehetetlenitesevel_Magyarorszag_megsertette_az_Emberi_Jogok_Europai_Egyezmenyet
A Háttér Társaság ezért kampányt indít a döntéshozók és a szélesebb társadalom elérésére, amelyben olyan történeteket hoznak nyilvánosságra, amelyek megmutatják a törvénymódosítás rendkívül káros hatását.
A kampánynak része egy petíció, ahol a támogatók aláírásukkal állhatnak ki a 2020-ban elfogadott törvénymódosítás eltörlése mellett. A Háttér Társaság honlapján elérhető petíciónál 3333 ember aláírását várják, az első héten közel ezer aláírás érkezett.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Fülöp Máté