New Yorkba tart a terhesen halálra ítélt szudáni nő
Az asszonyt a Szudánban hatályos saría alapján kötél általi halálra ítélték, és száz korbácsütést is kiszabtak rá csak azért, mert nem muzulmán férfihoz ment feleségül.
Az asszonyt a Szudánban hatályos saría alapján kötél általi halálra ítélték, és száz korbácsütést is kiszabtak rá csak azért, mert nem muzulmán férfihoz ment feleségül.
MTI
Kedden meghozta döntését az Emberi Jogok Európai Bírósága a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (tész) ügyében: úgy ítéltek, hogy a büntetési tétel sérti az emberi jogok egyezményét. Jogvédők szerint a tész az 1990-ben eltörölt halálbüntetés "pótléka". A Fidesz az alaptörvény kidolgozásakor beemelte az új alkotmányba ezt a büntetési tételt, pedig a szakemberek évek óta szorgalmazzák a felülvizsgálatát. A legtöbb tészre ítélt bűnöző sorozatgyilkos, akik nem számíthatnak a társadalom együttérzésére.
hvg.hu
A miniszterelnök megmutatta, hogyan kell egyetlen mondattal megsérteni potenciális befektetőit, és arcon köpni – egyébként sokadszor – Európát.
sabater
Egy anya, akinek saját kisbabáját kellett megfojtania, egész családok, akiket azért kínoztak meg, mert külföldi szappanoperát néztek – elmondhatatlan atrocitásokról számol be az ENSZ minden eddiginél kiterjedtebb, Észak-Korea témájú jelentése. A szerzők Kim Dzsong Un felelősségre vonását szorgalmazzák.
MTI
MTI
hvg.hu
Lukács Tamás kereszténydemokrata képviselő a következő hat évben a rendőri visszaéléseket vizsgáló Független Rendészeti Panasztestület tagja lesz, miután ő maga is megszavazta az erről szóló előterjesztést. Korábban nem tölthette volna be ezt a posztot, de tavaly ősszel a kedvéért módosították a törvényt. Az egyeztetés nélkül jelölt és megválasztott tagok közé bekerült Szijjártó Péter sporttársa, valamint a Schmitt Pál-féle alkotmányos javaslatok elhíresült szerzője is.
Kovács Áron
Oroszország gazdagságát és sikerességét hivatott propagálni péntektől a Szocsiban megrendezett téli olimpia. A Patyomkin-színfalak és a szubtrópusi (!) exkluzív helyszín mögött ugyanakkor korrupció, súlyos emberi jogi visszásságok, népcsoportok, civilek elnyomása, a független média bedarálása és rendőri erőszak látható. Milyen Oroszország rendez most téli olimpiát? A Carnegie Moscow Center volt gyakornokának elemzése.
Juhász Attila
Valós időben folynak a legborzasztóbb erőszakcselekmények a Közép-afrikai Köztársaságban – közölte az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Az ENSZ megfigyelői által összegyűjtött bizonyítékok azt támasztják alá, hogy az egyik helyi keresztény milícia tagjai muzulmán férfiakat, nőket és gyerekeket csonkítottak meg a meggyilkolásuk előtt és után.
MTI
Putyin azt hiszi, a saját négyzetkilométerei között lényegében bármit megtehet. Jó lenne neki jelezni, hogy nem, nem tehet meg bármit.
Seres László
A szibériai Krasznojarszkban van a Pussy Riot orosz punkegyüttes két, előző nap kiszabadult tagja, Marija Aljohina és Nagyezsda Tolokonnyikova, hogy megvitasson egy, az emberi jogok védelmét célul kitűző tervet.
MTI
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Németország is élesen bírálta a szaúd-arábiai emberi jogi helyzetet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában hétfőn, ahol elsősorban a nők és a vendégmunkások helyzete volt napirenden.
MTI
A Csecsenföldön Tevékenykedő Orosz Emberi Jogi Szervezetek Egyesített Mobil Csoportjának (Mobil Csoport) ítélték oda idén a globális emberi jogi mozgalom legfőbb kitüntetését, a Martin Ennals-díjat.
MTI
A tálibok 2001-es megbuktatása óta az emberi jogok területén elért eredményeket fenyegeti az ingatag közbiztonsági helyzet Afganisztánban – mondta az ENSZ emberi jogi főbiztosa kedden. Navi Pillay első hivatalos látogatásán tartózkodik Afganisztánban, és kétnapos útján találkozott Hamid Karzai afgán elnökkel, a védelmi és belügyi tárca, valamint az afgán hírszerzés vezetőjével.
MTI
Nem könnyű beismerni, de legalább nézzünk szembe vele: a random öldöklések nem érik el az ingerküszöbünket. Nekünk a vészkorszak átöröklött képei kellenek ahhoz, hogy rájöjjünk, mi is zajlik a világ némely sarkában.
Seres László
Két nemzetközi jogvédő szervezet, a Human Rights Watch (HRW) és az Amnesty International (AI) is követelte csütörtökön: a szíriai kormány tegye lehetővé az ENSZ ott-tartózkodó vegyifegyver-ellenőreinek, hogy felkeressék az előző napi állítólagos mérgesgáztámadás helyszínét.
MTI
A brutális gyilkosságok 2010 és 2012 között történtek egy kis faluban. Pang Jün-feng rendszeresen és módszeresen ütlegelte alkalmazottait, akik a fegyintézethez hasonlító miniüzemet nem hagyhatták el. A gyárost halálra ítélték.
MTI
Felkészült szakjogász, aki jól helyt állt eddigi posztjain, vagy csak a politikai lojalitása miatt előbbre jutó figura – ilyen erősen megoszlanak a vélemények a csütörtökön ombudsmannak jelölt Székely Lászlóról. Abban viszont szinte mindenki egyetért, hogy visszaüthet az alapvető jogok biztosának szánt jogász járatlansága pont az alkotmány- és emberi jogi területen – kivéve, ha felnő jogvédő szerepköréhez. Portré a borítékolhatóan megválasztott ombudsmanjelöltről.
Gergely Zsófia
Kósa András
Röviden összefoglalva csak egy dologra kérjük: szedje össze magát, ne szarakodjon velünk. És sürgősen hagyja abba ezt a szivárogtatás dolgot.
Seres László
Eva Maria Barki Bécsben élő jogász szerint az állami szuverenitást sérti a Tavares-jelentés. A jogász erről az osztrák alkotmánnyal hasonlította össze a magyart.
MTI
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja számolta össze az áldozatokat. A polgári áldozatok között 3330 nő és 5144 gyermek van.
MTI