"Fiam, fakó minden teória,
s a lét aranyló fája zöld."

(Goethe: Faust. Ford.: Jékely Zoltán)

"A legnagyobb veszélyt kibekkeltük" – tévedett a magyar miniszterelnök Brüsszelben, miután ő is jóváhagyta az unió és Törökország menekültügyi megállapodását. A hazugságba oltott tévedés nem véletlen: a NER az egész migránsügyből arra az egyetlen vetületre fókuszált, hogy a menekültek kvóták alapján történő befogadása csak önkéntes alapon történhessen. A NER számára ez volt a legnagyobb veszély, függetlenül attól az elhanyagolható apróságtól, hogy Magyarországot ez a kérdés nem, pontosabban mintegy kétezer üldözött ember befogadásáig érintette volna. Ha nem bekkeljük ki időben.

Arról már lényegesen halkabban nyilatkozik a magyar rezsim, és ne tévedjünk, nem a brüsszeli merénylet söpörte el a témát, hogy ti. milyen dealhez is adta a nevét néhány napja. Az uniós–török megállapodás – érdekes összhangban az általa megvetett EU retorikájával – Orbán szerint azért kellett, mert a nyugat-balkáni útvonal bezárásával a menekültválság "Görögországban tovább romlott", ami nagyon udvarias, mondhatni polkorrekt megfogalmazása az Idomeniben tapasztalható állapotoknak.

"Ha nincs uniós összefogás, akkor Görögországot el is veszthetjük, mint stabil uniós országot" – jelentette ki némi aggodalommal a hangjában a menekültek sorsánál már csak az európai összefogást fontosabbnak tartó magyar miniszterelnök (aki a sehonnan meg nem érkező menekülttömegek miatt nemrég ki is hirdette a terrormigránsveszélyvészhelyzet narancs fokozatát, még amikor még sehol nem voltak a brüsszeli merényletek).

Tényleg, Görögországot elveszíthetjük? Ami talán még rosszabb lenne, mint kétezer szerencsétlen befogadása? És mi a helyzet a paktum leglényegével, drága miniszterelnök úr, amit az uniónak volt szerencséje aláírni az önök ankarai barátaival? A török vízummentességgel és az előbb-utóbb bekövetkező török EU-tagsággal. Vagy már olyan régen volt az a tusnádfürdői beszéd, amikor a putyini Oroszországot, a kommunista Kínát és a rohamosan putyinizálódó Törökországot tetszett a szíves figyelmünkbe ajánlani, illiberális demokrácia címszó alatt?

Ha a paktum vállalható, márpedig úgy tűnik, ez jelenti most az összeurópai kompromisszumot, akkor tessék bele is állni, és elmondani, milyen jól megállapodtunk ankarai barátainkkal. Brüsszel utén pedig tessék szépen elmondani, miért is jó kinyitni a kaput a Közel-Kelet átjáróháza felé.

*

Az Európai Unió egyfajta inverz Mefisztó: örökké jóra tör, s örökké rosszat művel. Érthető, hogy lépnie kellett, hiszen csak idén úgy 350 ember fulladt az Égei-tengerbe, amint megpróbáltak görög partokat elérni, ráadásul nincs európai politikus, aki komolyan bízna az immár teljes nyugat-balkáni határzár örökkévalóságában. Ám a most tető alá hozott török alku: erkölcstelen, átgondolatlan és hatékonytalan.

Erkölcstelen, mert az ankarai iszlamista vezetést hozza nemhogy alku-, de kifejezetten zsarolási pozícióba; átgondolatlan, mert rövid távú, vélt előnyökért cserébe feláldozza az unió számos alapértékét; és hatékonytalan, mert a szándékolt elrettentő hatása láthatóan még nem érkezett meg a törökországi, libanoni menekülttáborokban sínylődő érintettekhez. Akik egyébként köztudottan nagyon, úgy értem nagyon sokan vannak, jóval többen, mint a széles körben beharangozott embercsere lévén importált 72 ezer szír menekült.

72 ezer ember – ennyiről szól az elhíresült "ideiglenes és rendkívüli hatályú" megállapodás, ennyi embert hozhatunk Európába cserébe azért, hogy Törökország visszafogad ugyanennyi illegális migránst. A tömeges, addig majd valahogy villámgyorsan legálissá váló visszatoloncolás április 4-én indul, addig ugye túl kell lenni a korrekt egyéni elbírálások első hullámán, majd viszonylag hamar elérkezünk az önkéntesen befogadandó 72 ezer menekültig – és utána mi is lesz? Libanonban 1,3 millió szíriai menekült él, Pakisztánban és Iránban 1-1 millió, Líbiában százezrek, Törökországban több mint 2,7 millió.

Wir schaffen das? Ugyan. Ezt már a kancellár sem gondolja. Csak Németországba a tavalyi év folyamán 1,2 millió menekült érkezett, és ha a számos új nehézség miatt apadni is fog a számuk, senki nem gondolhatja komolyan, hogy aki az életét és teljes vagyonát arra tette fel, hogy embercsempészek kijuttassák a háborús pokolból vagy a menekülttábor kilátástalanságából, az majd jól vissza fog rettenni egy újabb nehézségtől.

Teljesen racionális megközelítés az EU részéről, hogy a menekültügyet nagyjából abban a térségben kell kezelni, ahol a probléma keletkezett. Európa képtelen ennyi embert felvenni, nem is lenne helyes, hiszen az eddigi integrációs történet enyhén szólva nem sikersztori. A genfi menekültügyi konvenciót pedig nem arra találták ki, hogy egész polgárháborús országokat átköltöztessünk egy szomszéd kontinensre. De ha ez így van, miért nem lehetett tágítani a látókört, arra költeni az európai közpénzt, hogy – a schengeni határzár szigorú fenntartásával, természetesen – emberibb viszonyokat teremtsünk a befogadó államokban, nem pedig könnyelmű engedményeket tenni egy, az európaiakat amúgy is folyamatosan alázó iszlamista államhatalomnak?

Ha Ankara a "nagyvonalú", eleve általa kitalált és ultimátumként Merkel orra alá nyomott embercsere-tervével június végén valóban szabad, vízummentes utat kap a schengeni zónába, azzal lényegében meg is szűnhet az európai projekt európai elveken nyugvó lényege. A 77 milliós Törökországról nem valami nyugati emberi jogi szervezet, hanem az Al Jazeera elemzője állapította meg tárgyilagosan, hogy tranzitországnak számít olyan emberhullámok számára, amelyek Pakisztánból, Afganisztánból és Irakból Európába tartanak.

Törökország nemhogy a szigorú menekültügyi regisztrációt nem ismeri, de nem is célja, hogy feladja immár a végtelenségig kihasználható zsarolási potenciálját. A hivatalos Ankara által hol lefasisztázott, hol csak lenézett Angela Merkel maga jött hozzájuk könyörögni, és ez a rezsim nem fog lemondani sem az ebből fakadó politikai, sem a bekasszírozható materiális haszonról.

A rohamos tempóban putyinizálódó és iszlamizálódó ankarai vezetés nagy ívben, látványosan tesz a legalapvetőbb emberi, politikai és kisebbségi jogokra, a vallási és sajtószabadságra, az örmények elleni genocídiumot is a mai napig tagadja. Törökország számára "az olyan fogalmak, mint a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság abszolút semmilyen értéket nem jelentenek" – vallotta be múlt szerdán Erdogan államfő. Mindeközben kül- és belpolitikai nünükéjével, a kurdok elleni eszetlen háborújával szépen elő is állít olyan menekültügyi állapotokat, amelyek megoldására Európának felajánlkozik.

Lehet, hogy a PKK nem egy pacifista gittegylet, de mégiscsak a kommunistákat is magukba foglaló kurd hősök azok, akik elvégzik az IS elleni terepmunka érdemi részét. Na most, aki a kurdokat és az Iszlám Államot terror-terror címen egy szintre hozza, és mindkettőt egyaránt bombázza, az ugye moral insanity, és talán nem kéne külön megjutalmazni, európai értékileg. (Egyébként elég fülsiketítő az a csend, amit a magyar kormánytól hallunk a kurdok megtámogatására az iraki Irbilbe küldött 116 fős magyar kontingenst illetően. Hiszen török barátaink épp arrafelé bombázgatnak kedélyesen.)

Ha pedig nemcsak valami rossz vicc, de valóság lehet Törökország ismét belebegtetett EU-tagsága, akkor nemcsak a britektől köszönhetünk el hamarosan, hanem az Európai Uniótól is, ahogy eddig ismertük. Az AKP vezette Ankara, ahogy eddig is, erőltetett tempóban támogatja majd az ellenzéki civilek, lapok elleni fellépést, az iszlám "kulturális szervezetek", gigamecsetek építését, emberhullámok átszervezését, az iszlamizáció veszélyére hivatkozva pedig teret nyernek az Orbán-, Le Pen- és AfD-féle populisták, Putyin pincsijei. A marginálisból a mainstreambe tart az érzelmi politizálás, az irracionalitás, a kölcsönös félelemkeltés. Mainstream lesz az illiberális – Európa közepén. Ha még lesz közepe.

"Mondanunk sem kell, hogy az EU nem köt kompromisszumot alapvető szabadságjogaival kapcsolatban" – olvashattuk a minap az Európai Tanács hírlevelében a török dealről. De, kell mondanotok. Különben nem hisszük el.