Összevitatkoztak, ezért leszúrta a férfit
Emberölés elkövetésével gyanúsítanak egy férfit, aki közös italozás után megkéselt egy 22 éves fiatalembert a Vas megyei Bő községben.
Emberölés elkövetésével gyanúsítanak egy férfit, aki közös italozás után megkéselt egy 22 éves fiatalembert a Vas megyei Bő községben.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészég különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 34 éves taktaharkányi férfi ellen, aki tavaly április elején meggyilkolt egy nőt, mivel az elzárkózott a közeledésétől - közölte a főügyészségi osztályvezető ügyész hétfőn az MTI-vel.
Jogerősen felmentette a vád alól a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön azt a nyírbátori nőt, akire élettársa megöléséért első fokon 4 év börtönbüntetést szabtak ki; a táblabíróság szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett.
Parrag Gyulát, a Tolna Megyei Ökölvívó Szövetség volt elnökét azzal vádolják, hogy 2008-ban késsel megsebesítette feleségét és annak barátját. A börtön mellett öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet nem jogerős.
Három emberre egyenként 10-14 év fegyházat, három másik vádlottra pedig 5-11 év börtönbüntetést szabott ki pénteken jogerősen a Debreceni Ítélőtábla; a vádlottak 2008-ban a Hajdú-Bihar megyei Vámospércsen sorozatos családi vitáiknak vetettek véget a családfő meggyilkolásával.
Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy Hódmezővásárhelyen történt bűncselekmény ügyében a rendőrség. A hatóság 62 éves élettársa megölésével gyanúsít egy 35 éves nőt - tudatta szerdán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A szomszédok napok óta nem látták az idős nénit, ezért rendőrt hívtak, akiknek a segítségével az idős asszonyt házának konyhájában, arcán egy párnával találták.
Lezárta a nyomozást és vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek az iratokat a tavaly áprilisi taktaharkányi gyilkosság ügyében a rendőrség. A gyanúsított évekkel korábban megpróbált közeledni a nőhöz, aki visszautasította.
Újabb, elfogultság miatti kizárási indítványt terjesztettek elő a romák elleni támadássorozat büntetőperében az öttagú bírói tanács elnöke, Miszori László ellen a Pest Megyei Bíróságon szerdán.
Megöltek egy idős nőt Budapesten a IX. kerületi Ernő utcában, holttestét egy hozzátartozója fedezte fel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.
Megkezdődött a 2000-ben elkövetett vokányi gyilkosság miatt jogerősen elítélt és jelenleg a kiszabott szabadságvesztést töltő volt rendőrtiszt, Rozsi Attila egykori élettársának pere szerdán a Baranya Megyei Bíróságon.
Előzetes letartóztatásba helyezte április 28-áig a Pest Megyei Bíróság a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság valószínű elkövetőjét, P. Tibor Ferencet - közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel.
Húsz év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön nem jogerősen a Tolna Megyei Bíróság D. Tamást, akit az ügyészség azzal vádolt, hogy 2008. novemberben megölte Husszein Tamer egyiptomi vállalkozót.
A gyanú szerint gyilkosság áldozata lett egy idős férfi Dombóváron, akinek holttestét otthonában találták meg - közölte a rendőrség vasárnap.
Emberölés miatt körözött fiatalt fogtak el a rendőrök a napokban Budapesten. A 17 éves fiatalember ellen három elfogatóparancs, egy magyar, egy nemzetközi és egy európai volt érvényben.
Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Borsod megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya - őrizetbe vételük mellett - egy 32 éves nő és egy 24 éves férfi ellen, akik olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit Hernádnémetiben, hogy életét vesztette.
A fiát gyanúsítják annak a nőnek a megölésével, akit szombathelyi lakásán találtak holtan szerdán. A 25 éves büntetlen előéletű férfit még keresi a rendőrség - közölték a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Megöltek egy 52 éves férfit Csömörön egy családi házban - tudatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap késő este.
Egy volt ápolónő azt állítja: a betegeket nem különítik el megfelelően a kórházban. Ezt a munkatársak már többször is jelezték a kórháznak, mindhiába.
Egyre gyakrabban fordul elő halállal végződő verés a magyar börtönökben, legutóbb a váci büntetés-végrehajtási intézetben bántalmaztak cellatársai egy idősebb elítéltet. A jelenség azért is figyelemreméltó, mert bár az erőszak mindig is jelen volt a hazai fegyintézetekben, a tragikusan végződő konfliktusok korábban nem voltak olyan gyakoriak, mint az elmúlt öt évben.