BKV-ellenőrt vert meg egy középkorú nő
Hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást az ellen a nő ellen, aki a napokban támadt a BKV ellenőreire és a közterület-felügyelőkre, mert meg akarták büntetni.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást az ellen a nő ellen, aki a napokban támadt a BKV ellenőreire és a közterület-felügyelőkre, mert meg akarták büntetni.
Megérkezett csütörtökön Szíriába az Arab Liga megfigyelőinek első csoportja, miközben újabb 19 erőszakos halálesetről adtak hírt a helyi ellenzéki jogvédők.
A szíriai hadseregből dezertált fegyveresek 7 biztonsági embert öltek meg kedden megtorlásul annak a 11 polgári személynek a haláláért, akiket az ország északnyugati részén lőttek agyon.
Szíria több városában lőttek tüntetőkre pénteken a biztonsági erők: huszonnégy civilt, közöttük négy gyermeket öltek meg, nagy részüket a Bassár el-Aszad elnök elleni tiltakozás erősségének számító Homsz térségében - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Legkevesebb hét civil, köztük egy nő esett áldozatául csütörtökön a szíriai karhatalom durva fellépésének az arab ország középső részén lévő Homszban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű jogvédő szervezet jelentése szerint.
Holtan találtak a nyugat-szíriai Homsz városában 34 embert, akiket hétfőn hurcoltak el kormánypárti milicisták - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
Az ENSZ-közgyűlés emberjogi bizottsága elítélte kedden a szíriai rendszert, mert már nyolc hónapja erőszakkal nyomja el a demokráciát követelő tüntetéseket. Az európai országok kezdeményezésére elfogadott határozatot 122 tagállam támogatta, és csak 13 ellenszavazat volt, 41-en tartózkodtak. Támogatta a nyilatkozatot az Arab Liga több befolyásos tagja is, miközben a szervezet szankciókra készül Bassár el-Aszad rendszere ellen.
Jemen második legnagyobb városát lőtték péntek reggel az Ali Abdalláh Száleh elnökhöz hű erők. Legalább kilenc ember, köztük egy gyerek és két nő meghalt, többtucatnyian megsebesültek.
Az Európai Bizottság komoly anyagi támogatást jelentett be kedden olyan kezdeményezések finanszírozásához, melyek a sportban tapasztalható erőszak és intolerancia elleni fellépést, valamint az európai sportirányítás fejlesztését célozzák.
Hat év börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Városi Bíróság pénteken, nem jogerősen egy 48 éves férfit, aki a vád szerint meg akarta erőszakolni az édesanyját.
Legalább 57-en haltak meg törzsi harcokban Dél-Szudánban még szerdán, az áldozatok többsége nő és gyerek - jelentette be pénteken a jubai kormány szóvivője.
Jogerősen hat év tíz hónap fegyházbüntetést kapott egy 59 éves férfi, aki három évvel ezelőtt megerőszakolta akkor alig ötéves lányunokáját. A Győri Ítélőtábla keddi döntésével helybenhagyta a Veszprém Megyei Bíróság első fokon meghozott ítéletét.
Megkezdte hétéves börtönbüntetésének letöltését szerdán Móse Kacav, Izrael korábbi államfője.
A katonai uralom felszámolását célzó reformintézkedések ellenére háborús bűncselekményekkel felérő jogsértéseket követnek el a mianmari katonák az ország északi részén tevékenykedő gerillák elleni fellépésük során - ismertette jelentésében egy emberi jogi szervezet hétfőn, két nappal az amerikai külügyminiszter ranguni látogatása előtt.
Legalább kilencen meghaltak és húszan megsebesültek Szíriában, ahol több városban folytatták a rendszerellenes tüntetéseket a pénteki ima után.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei harmadosztály mátészalkai csoportjában megrendezett Piricse-Kisléta mérkőzés botrányba fulladt. A Piricse egyik labdarúgója, Milák Tibor a mérkőzés végén betörte az egyik ellenfele orrát - írja a megyei hírportál, a szon.hu.
Jogerősen négy és fél év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla pénteken egy férfit, aki egy vita után életveszélyes sérülést okozott ismerősének.
A vérontás leállítását célzó Arab Liga-tervezet szerdai elfogadása ellenére tovább folytatódott az erőszak Szíriában: Homsz városában a biztonsági erők húsz civilt megöltek - közölte csütörtökön egy szíriai emberjogi szervezet.
A helyi vezetők és a közemberek közti bizalmi válság jeleire hívja fel a figyelmet kritikus hangú kommentárjában a vezető kínai pártlap, amely a mai jelenségeket elemezve a Kínai Kommunista Párt (KKP) kormányzóképességét és a társadalmi stabilitást látja veszélyeztetve.
Németországban 12 éves csúcsot döntött az erőszakos cselekmények közben megsérültek száma a Bundesliga első és második vonalának előző idényében– közölte a német rendőrség.