Az embereknek a kormányzati hivatalokkal és alkalmazottaikkal szemben megnyilvánuló bizalmatlansága áll sok összetűzés, zavargás hátterében - utal konkrétan az idei erőszakossá vált, a hatóságokkal összetűző tömegdemonstrációkra csütörtöki számában a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao).
Az alacsonyabb közigazgatási szinteken dolgozó hivatalnokok, akik közvetlen kapcsolatban vannak az emberekkel "a párt és a kormány arcai és hangjai", akiknek viselkedése egyértelműen befolyásolja a kormányról alkotott képet - áll a kommentárban. Szerzője szerint a lakosság és a hivatal közötti feszültség általános elégedetlenséghez vezet, az így előálló helyzetet pedig már nehéz visszafordítani.
A "bizalmi válság" alááshatja a helyi kormányzatok tekintélyét, s végeredményben alkalmatlanná teszi azokat arra, hogy hasonló "tömeges zavargásokat" megfelelő módon kezeljenek. Csökken irányításuk hatékonysága és mindez "negatív hatással van a társadalmi harmóniára" - mutat rá a cikkíró.
A vezető kínai pártlap kommentárjának szerzője a főbb problémák közé sorolja a vezetők közömbösségét a "nép hangjával" szemben, a hatalom ellenőrzésének a hiányát és az érdekérvényesítés terén előforduló igazságtalanságokat. Úgy véli, a megoldás az adminisztratív hatalom "megrendszabályozása" és az ellentétes érdekek összeegyeztetése.