Észak-koreai emberrablókra figyelmeztették Dél-Korea nagykövetségeit
Lehet, hogy Észak-Korea bosszúból külföldön tartózkodó dél-koreai állampolgárok foglyul ejtésére készül – erre figyelmeztették hétfőn Dél-Korea nagykövetségeit.
Lehet, hogy Észak-Korea bosszúból külföldön tartózkodó dél-koreai állampolgárok foglyul ejtésére készül – erre figyelmeztették hétfőn Dél-Korea nagykövetségeit.
MTI
Egy koreai születésű amerikai állampolgárt 10 év kényszermunkára ítélt az észak-koreai legfelsőbb bíróság.
MTI
Nem sokkal az indítás utána földbe csapódott az a két közepes hatótávolságú rakéta, amit Kim Dzsong Un csütörtökön akart kipróbálni.
MTI
Jövő hét végén, május 6-án ül össze meg az Észak-Koreában hatalmon lévő Koreai Munkapárt kongresszusa. Erre utoljára még Kim Ir Szen alatt volt példa.
MTI
Közepes hatótávolságú rakétát akarhat kilőni Kim Dzsong Un.
MTI
Kim Dzsong Un elégedett, de Dél-Korea szerint azonban lehet, hogy sikertelen volt a kísérlet.
MTI
Szöul szerint az észak-koreaiak valószínűleg atomtöltettel hajtják végre a következő kísérleti robbantást.
MTI
Észak-Korea újabb rakétakísérletet próbált végrehajtani pénteken közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával, de hírügynökségi jelentések szerint feltehetően sikertelenül.
MTI
Észak-Korea szerint nem megszöktek, hanem a dél-koreai hírszerzés rabolta el azt a 13 éttermi dolgozót, akik múlt héten mentek Kínából Dél-Koreába. A KCNA észak-koreai hírügynökség kedden azt közölte, hogy a 13 éttermi dolgozó "elrablását" Phenjan elfogadhatatlan provokációnak minősíti, és követeli a szabadon bocsátásukat.
MTI
A Koreai háború óta több mint 28 ezren disszidáltak, az ilyen magas rangú lelépés azonban nagyon ritka.
hvg.hu
Dél-Koreába szökött az észak-koreai hírszerzés egyik magas rangú tisztje – közölte hétfőn a dél-koreai védelmi minisztérium.
MTI
Egy másik országban üzemelő észak-koreai étterem tizenhárom dolgozója átszökött Dél-Koreába – közölték pénteken Szöulban.
MTI
Peking kereskedelmi embargót rendelt el Észak-Korea ellen.
MTI
A leningrádi második világháborús blokádnál is kegyetlenebbek a legújabb amerikai és más ellenséges erők barbár szankciói Észak-Korea ellen – jelentette ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság védelmi bizottsága hétfőn.
MTI
A Japán-tengerbe lőtt egy rövid hatótávolságú rakétát Észak-Korea.
MTI
Rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki keleti partvidékéről Észak-Korea – közölték kedden a dél-koreai hatóságok. A dél-koreai egyesített vezérkar szerint a rakétát Vonszan kikötőváros közeléből indították útnak, és 200 kilométert repült az ország északnyugati része felé.
MTI
Tragikus sors várhat arra a 63 éves, koreai származású amerikaira, akit kémkedés miatt állítottak "bíróság" elé Phenjanban. Vallomása szerint azért követte el a bűnöket, mert "Dél-Korea és az Egyesült Államok, ahol felnőtt, amerikai értékeket ültetett belé, és a KNDK gyűlöletével fertőzte meg elméjét". A férfi bocsánatot kért mindenért, és jelezte: elfogad bármiféle büntetést, de könyörgött, hogy adjanak lehetőséget neki hibái kijavítására.
MTI
Sikerrel tesztelt Észak-Korea egy szilárd üzemanyagú rakétahajtóművet az ország vezetőjének, Kim Dzsong Unnak az irányításával – jelentette csütörtökön a KCNA állami hírügynökség.
MTI